2010. július 27., 09:002010. július 27., 09:00
A helyi önkormányzat azt javasolta, hogy a zsinagógát alakítsák át oly módon, hogy az épületet kulturális célokra lehessen használni. A városvezetés szerint a zsinagóga kiállítások, szimfonikus koncertek, színházi előadások és egyéb kulturális rendezvények ideális helyszíne lehetne a közeljövőben.
Décsei Miklós, a Szatmár megyei zsidó egyházközség vezetője lapunk kérdésére elmondta, erről a kérdésről korábban szóban már tárgyaltak a nagykárolyi önkormányzattal, ám hivatalos átiratot várnak. „Fontosnak tartjuk, hogy az önkormányzat vállalja a felelősséget az ingatlanért, és megfelelően karbantartsa majd – erről természetesen hivatalos értesítést várunk. A hivatalos felkérést a bukaresti székhelyű országos zsidó szervezetnek kell eljuttatnunk, a döntés az ottani rabbi hatáskörébe tartozik” – fogalmazott a hitközségi vezető, aki szerint akár ingyen is odaadnák a használaton kívüli épületet, ha az önkormányzat vállalja, hogy megfelelőképpen karbantartja az ingatlant.
Décsei szerint a nagykárolyi zsidó közösség számára az a legfontosabb, hogy pontosan tudják: ki és mire használná a zsinagóga épületét. Bogdan Georgescu, a nagykárolyi önkormányzat kulturális igazgatója a Krónikának úgy nyilatkozott, nemrég megvizsgálták az épületet, megfelelne számukra, ám hogy használható legyen, sok javítást és módosítást kell végezni az épületen. Szerencsére az ingatlan statikájával nincsenek gondok. „A jelenlegi gazdasági helyzetben nem tudom, hogyan oldhatnánk meg a javításokat. Ki kellene cserélni a teljes villamos vezetéket ipari áramra, mivel a reflektorok csak azzal működnek, meg kellene oldani az épület fűtését, mert nagyon nedvesek a falak, s az esetleg kiállított festményeknek ártana. A szakértői vélemény szerint a tetőszerkezeten is lenne mit javítani” – részletezte Georgescu.
Információink szerint a nagykárolyi önkormányzat korábban már egyeztetett a bukaresti zsidó szervezettel, ám ők akkor olyan feltételeket szabtak a városnak, amelyeknek nem tudtak eleget tenni. A nagykárolyi önkormányzat kulturális igazgatója azonban elmondta, a tárgyalások nem maradnak abba, hiszen igény lenne az amúgy impozáns épületre, és hamarosan újabb ajánlattal fordulnak a zsidó közösséghez. Décsei Miklós információi szerint Beszterce-Naszód megyében egyébként megvalósult egy hasonló kezdeményezés, és ott a besztercei filharmónia koncertteremmé alakította át az egykori zsidó imaházat. A nagykárolyi épületet is hasonlóan kellene megoldani. Úgy tűnik, a legnagyobb gondot egyelőre a pénzhiány jelenti, ugyanis egy ilyen régi, magas mennyezettel ellátott építmény fenntartása, fűtése komoly összegekbe kerül, még ha semmilyen átalakítást, javítást nem igényelne is.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.