
Fotó: Gozner Gertrud
A városi lakáselosztó bizottság elnöki tisztségét is betöltő elöljáró közölte: a jogosultaknak a városházán hétfő este kifüggesztett névjegyzékét 15 naptári napon belül lehet megfellebbezni, az esetleges óvásokat szeptember 29-éig orvosolják, a városi tanács pedig 30-án végleg elfogadja az elosztást. „Szociális lakásokról lévén szó, a lakók nem adhatják el, hanem csak a fenntartási díj, valamint a kedvezményes albérlet fejében használhatják azokat” – tette hozzá László Attila.
Kolozsváron 1997 szeptemberétől 2008 májusáig 3900-an kérvényeztek szociális lakást. Ezen az igényen enyhít az Ószer városrészben majdnem 46 millió lejből elkészült, orvosi rendelővel és óvodával is ellátott 271 új otthon. Ezekből 186 egyszobás – lakófelületük 38,6 négyzetméter –, 85 pedig kétszobás, utóbbiak egyenként 52,9 négyzetméteresek. A városi tanács még márciusban eldöntötte, hogy a lakásokból 151-et az úgynevezett sürgősségi listán várakozók, azaz gyenge anyagi helyzetben levők, hetvenet az egykor államosított lakásokból a visszaszolgáltatás nyomán kilakoltatottak, ötvenet pedig a 35 évnél fiatalabb igénylők kapnak a pontozásos rendszer alapján. „Eszerint jártunk el, de az elbírálások során kiderült, hogy az egykori államosított lakásból kilakoltatott 98 igénylő közül húsz az úgynevezett sürgősségi jegyzéken is a jogosultságot biztosító helyen áll, így nem hetven, hanem kilencven kilakoltatott költözhet új otthonba” – magyarázta László Attila. Hozzátette: 1947 iratcsomót egyelőre azért nem bírálhatnak el, mert azok hiányosak, illetve adataik nem naprakészek. A kolozsvári Lomb városrészben 1400 fiatal kérvényezőnek a közeljövőben parcellázzák ki és adják át díjmentes haszonélvezetbe azokat a 400–500 négyzetméteres házhelyeket, amelyekre az érintettek három éven belül saját forrásokból kötelesek házak építeni.
B. L.
Utcára kerülhetnek a nagyváradi adósok
Bírósági eljárást indulhat ama nagyváradi polgárok kilakoltatásáért, akik elmaradtak az önkormányzati szociális lakások bérleti díjainak kifizetésével – jelentette be Biró Rozália alpolgármester. Jelenleg 210 adóst tartanak számon, ők 323 ezer lejjel tartoznak. A felszólításokat már kiküldték, és amennyiben ezek hatására sem fizetnek az adósok, az önkormányzat október elején bepereli őket. Az érvényes jogszabályok szerint ha valakit szociális lakásából önhibája miatt lakoltatnak ki, az nem kaphat újabb szociális lakást, ezért az utcára kerülőknek a Gutenberg utcai hajléktalanszállón tudnak helyet biztosítani. A szociális lakások bérleti díjai ugyanakkor megfizethetőek, a legalacsonyabb bérleti díjat, 60 lejt negyedévenként a Moreni utcai volt munkásszálló, a legmagasabbat, 240 lejt negyedévenként az önkormányzati tulajdonú szociális lakások bérlőinek kell fizetniük.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.