Hirdetés

Kudarcba fulladtak az MPP és az RMDSZ közötti tárgyalások, a polgáriak nem vesznek részt az EP-kampányban

Nem vezetett eredményre az MPP és az RMDSZ vezérkara közötti tárgyalás (archív felvétel) •  Fotó: Magyar Polgári Párt

Nem vezetett eredményre az MPP és az RMDSZ vezérkara közötti tárgyalás (archív felvétel)

Fotó: Magyar Polgári Párt

Nem száll be az aláírásgyűjtésbe, és nem kampányol az RMDSZ EP-jelöltlistája mellett a Magyar Polgári Párt (MPP), miután nem sikerült megállapodnia a szövetséggel az európai parlamenti választásokon való együttműködésről. Az alakulat közleménye úgy fogalmaz: „az MPP nem áll fel az RMDSZ EP-listájára”.

Rostás Szabolcs

2019. március 06., 15:482019. március 06., 15:48

2019. március 06., 23:142019. március 06., 23:14

A két alakulat – amely 2014-ben kötött először együttműködési megállapodást, ennek nyomán az MPP két képviselőt juttatott a bukaresti törvényhozásba az RMDSZ színeiben – vezetősége másodjára ült tárgyalóasztalhoz szerdán a májusi uniós megmérettetés kapcsán, ám nem tudtak megállapodni. Az RMDSZ ugyanis nemcsak azt utasította el, hogy adja át jelöltlistáján a befutónak tekintett első két hely egyikét az MPP-nek, de elhárította a polgáriak legutóbbi, az erdélyi magyar koalíciós lista létrehozására tett javaslatát is.

Mezei János MPP-elnök a kudarcba fulladt kolozsvári megbeszélés után bejelentette: pártja elnöksége úgy döntött, az alakulat nem állít jelöltet az RMDSZ listájának valamely nem befutónak számító helyére, továbbá nem vesz részt a választásokon való induláshoz szükséges aláírások összegyűjtésében, és a kampányból is kimarad.

Hirdetés

Ennek ellenére arra biztatja a romániai magyarságot, hogy mindenki éljen szavazati jogával, vegyen részt a májusi választásokon, és „az összmagyarság jövőjét tartva szem előtt, bölcs döntés után adja le voksát”. Mezei úgy véli, az RMDSZ EP-jelöltlistája nem tükrözi a romániai magyarság valódi ígényét, és úgy tűnik, a szövetség elzárkózik attól, hogy a támogatókörén kívülieknek is lehetőséget adjon akaratuk érvényesítésére. Holott a politikus szerint a koalícióval azokat is megmozgatná az erdélyi EP-lista, akik nem szimpatizálnak az RMDSZ-el.

„Sajnáljuk, hogy az RMDSZ elutasította a koalícióra vonatkozó javaslatunkat. Ezzel az volt a célunk, hogy maximalizáljuk az erdélyi szavazatokat, a lehető leghatékonyabban járuljunk hozzá a magyar kormány által indítványozott Kárpát-medencei nemzeti összefogás sikeréhez” – idézte a pártelnököt az alakulat sajtóirodájának „az MPP nem áll fel az RMDSZ EP-listájára” címmel ellátott közleménye. Mezei rámutatott, a koalíciónak ezúttal a választási törvény nem szabott volna gátat, hiszen az európai parlamenti választáson ebben az esetben sem változik a 5 százalékos bejutási küszöb. Az MPP legutóbbi, „visszautasíthatatlan ajánlatnak” nevezett javaslata egyébként egybecseng az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által szorgalmazott összerdélyi választási együttműködéssel.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szerdai egyeztetés után a két alakulat 2014-ben elindított együttműködésének a folytatását hangsúlyozta. Hozzátette: azt javasolták, hogy az MPP nem befutó helyre javasoljon jelölteket az RMDSZ listájára. „A listát nyitva tartjuk 48 órával a leadási határidő előttig. Ha a magyar ügyet úgy is kívánják erősíteni, hogy mégis valaki feljön a listára, akkor ennek meg lesz a lehetősége” – fogalmazott az elnök. Hozzátette: tíz évvel ezelőtt az összefogás listáját hangoztatták, de Tőkés László is formailag az RMDSZ listáját vezette, öt évvel ezelőtt az MPP jelöltjei is az RMDSZ jelöltlistáján szerepeltek nem befutó helyeken, és az MPP szintén az RMDSZ listáján juttatott képviselőket a román parlamentbe.

Az MTI kérdésére Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy a szövetség számára maga az RMDSZ–MPP-együttműködés a koalíció, és ez sokkal erősebb, mint egy eseteleges bejegyzett választási koalíció. Azt is hozzátette, hogy az RMDSZ különböző döntéshozó testületei sem fogadnák el, hogy a szövetség harminc év után feladja az önálló identitását. „Ha valaki azt hiszi, hogy ezt megszavazza az RMDSZ egyik vagy másik testülete, az nem ismeri eléggé a szervezetet” – fogalmazott az elnök a távirati irodának.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Vajon mikor mutathatunk fügét Erdély-szerte? Átalakítja a klímaváltozás haszonnövényeink kínálatát

Egyre több partiumi, sőt erdélyi kertben érik be a füge (Ficus carica), sőt akadnak helyek, ahol a indián banán vagy datolyaszilva is megterem.

Vajon mikor mutathatunk fügét Erdély-szerte? Átalakítja a klímaváltozás haszonnövényeink kínálatát
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
Hirdetés