Hirdetés

Közös törvényalkotás

A kisebbségi és oktatási törvénytervezet, az oktatási reform okozta gondok, a fejlesztési régiók átalakítása és a verespataki bányaberuházás szerepelt többek között az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) szombati marosvásárhelyi ülésének napirendjén. A tárgyalás szünetében Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetője és Markó Béla RMDSZ-elnök külön-külön számolt be a sajtónak a tárgyalás menetéről. "Fontosnak tartjuk a magyar együttműködés folytatását, és erőnk szerint mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan események, mint az RMDSZ kormányra lépése, vagy egyéb megosztó kérdések ne távolítsanak el egymástól" - hangsúlyozta Tőkés. Az EP-képviselő szerint az ülésen megegyeztek, hogy az autonómiabizottság folytatja a tárgyalást a kisebbségi törvénytervezetről. Markó Béla szerint a kiindulási alap a már meglevő törvénytervet lesz, amelyet öt évvel ezelőtt elfogadott az akkori román kormány, majd a parlament elvetette azt.

Máthé Éva

2010. február 22., 10:082010. február 22., 10:08

Közös bizottságok alakulnak

Az oktatással kapcsolatos kérdés orvoslása érdekében úgy döntöttek, hogy megalakítják az oktatási bizottságot, amely kezelni igyekszik az ügyet. Az RMDSZ-nek és az EMNT-nek feltétlenül együtt kell működnie a terítéken levő törvénytervezetek jobbítása érdekében, hangsúlyozta Markó Béla is az oktatási törvényre és a fejlesztési régiók átszervezéséről szóló jogszabálytervezetre utalva. Hozzátette, a szövetségnek természetesen a kormánykoalíciós partnerrel is együtt kell működnie. Az RMDSZ-elnök az EMEF legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy az oktatási reform terén hallassa szavát, ugyanis mint mondta, fennáll a veszély, hogy a fejkvóta bevezetése a kisebbségi iskolák, osztályok felszámolásához vezet. \"A kisebbségi törvénytervezeten és a gazdasági régiók átszervezésén is közösen dolgozunk\" - tette hozzá Markó, hozzátéve, hogy a koalíciós egyeztetések után valószínűleg kompromisszumra jutnak majd a Demokrata-liberális Párttal (PDL) az ország regionális átszervezését illetően. \"A PDL-s kollegák is egyetértenek velünk abban, hogy a jelenlegi felosztás nem jó, a nyolc gazdasági fejlesztési régió helyett ezeknek a duplájára lenne szükség. Erről további tárgyalásokat kell folytatnunk\" - mondta az RMDSZ-elnök. Tőkés László eközben a Székelyföld feldarabolása ellen emelte fel szavát. \"Regionális ügyekben kimondtuk, hogy Székelyföld sem közigazgatásilag, sem regionális átalakítási módszerekkel, eszközökkel, törvényekkel nem feldarabolható, ragaszkodunk a Székelyföldhöz, mint önálló régióhoz\" - hangsúlyozta a fejlesztési régiók átszervezése kapcsán Tőkés. Egyetértettek a verespataki bányaberuházás ügyében is: együttesen szorgalmazzák, hogy európai szinten betiltsák a ciántechnológiát. \"Mi sem értünk egyet olyan megoldásokkal, amelyek környezetvédelmi gondokat okoznak, illetve veszélyeztetik az ott található régészeti leleteket\" - tette hozzá Markó Béla.

Elhalasztott székely nagygyűlés

Az EMEF-ülésen a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés is szóba került. Tőkés szerint az EMNT tudomásul vette, hogy az RMDSZ nem tartja időszerűnek a március 12-i nagygyűlést, és a továbbiakban közösen egyeztetnek ennek megszervezéséről. Az EMNT kinevezett egy öttagú bizottságot és a napokban az RMDSZ is kinevezi saját küldöttségét, amelyek egyeztetnek a következő önkormányzati találkozó időpontjáról. Tőkés úgy véli, a Székely Nemzeti Tanács sem szervezi meg a március 12-re hirdetett nagygyűlését, ugyanis szerinte nem lenne értelme a külön értekezletnek. (Gazda Zoltán, az MPP Kovászna megyei elnöke tegnap közölte: az EMNT nem tárgyalhat a rendezvény elhalasztásáról). Terítékre került az EMEF-en a támogatáspolitikának a Krónika pénteki számában ismertetett kérdése is. \"Szemrehányást tettünk az RMDSZ-nek, hogy miközben a támogatáspolitika átszervezéséről kezdeményeztünk megbeszéléseket, kiderült, a Communitas Alapítványtól a kisebbségnek, kisebbségi szervezeteknek járó támogatást átutalták az RMDSZ-nek. Rövidesen összeül az EMEF támogatáspolitikai munkacsoportja, amelynek Bodó Barna és Takács Csaba lesz a két társelnöke\" - szögezte le az EMNT-elnök.  Tőkés kifejtette: a Magyar Polgári Párttal érdemben akkor kezdeményeznek párbeszédet, ha az tisztázza belső ellentmondásait és megerősödik. \"Furcsa, hogy mindjárt könnyebben értünk szót az RMDSZ-szel, mint azzal a párttal, mely az erdélyi magyar jobboldalt képviseli\" - mondta a politikus. A két szervezet vezetőinek a marosvásárhelyi fekete márciusra emlékező rendezvénysorozat tárgyában is sikerült közös nevezőre jutnia, az EMEF keretében közösen szerveznek megemlékező eseményeket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés