
Fotó: Nagyváradi önkormányzat
Visszatérnek a hét végén a lovagok a nagyváradi várba: lesznek lovagi tornák, különböző régi mesterségek képviselőivel találkozhatnak a látogatók, és különleges attrakciót jelent a kopjatörés világbajnokság, amelyet most tartanak első ízben Európában.
2023. július 07., 11:182023. július 07., 11:18
Valóságos időutazást ígér a Nagyváradi Középkori Fesztivál, amely a hét végén zajlik a várban. Ugyan a fesztivál hivatalos megnyitóját pénteken tartják, a város lakosai és a különleges eseményre a városba érkezett turisták már csütörtök este találkozhattak a lovagokkal a Szent László téren, ahol amolyan nulladik napi bemutatkozásnak lehettek szemtanúi.
amelyre először kerül sor Európában. A 2015 óta sorra kerülő eseménynek eddig Ausztrália adott otthont. A sokak számára kuriózumnak számító kopjatörés lovon vívott páros harc, amelyet „tjostírozásként” is emlegetnek.
A világbajnokságon heten vesznek részt, ők Franciaországból, Kanadából, Ausztráliából, az Egyesült Királyságból, Norvégiából és Olaszországból érkeztek. A versenyzők a megmérettetés alatt mintegy 40 kilós páncélt viselnek, illetve a kopja is megközelítőleg 20 kilogrammos.
A bátor lovagok lóháton párbajoznak majd, és úgy próbálnak meg pontokat gyűjteni, hogy ellenfelüket a tömör fából készült, háromméteres kopjával eltalálják. A további fordulókra szombaton 20.30-kor és vasárnap 16.30-kor kerül sor a várárokban.
többek között középkori pajzsok és fegyverek festésével próbálkozhatnak, és lesz zenés foglalkozás is.
A fesztivál ideje alatt a helyszínen hagyományos ételeket lehet kóstolni, édességeket, fagylaltot, üdítőket, kávét és bort kínáló helyiségek is lesznek.
Pénteken 20 órától a nagyváradi Natalia Bendre, majd a The Mono Jacks együttes lép fel. Szombaton 19 órától a Hollóének középkori zenei együttes lép színpadra, 20 órától a Lazarus, az estét pedig 21órától a Phoenix koncertje zárja. A fesztivál utolsó napján 21órától az Omul cu Şobolani alternatív rockzenekar ad koncertet.
A Nagyváradi Középkori Fesztivál programja megtekinthető román, angol és magyar nyelven is a rendezvény Facebook-eseményében.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!