Hirdetés

Közelítheti egymáshoz a pápa az egyházakat – a protestáns püspökök szerint is jó hír, hogy a Szentatya Erdélybe is ellátogat

A pápa előmozdíthatja a felekezetek közti együttműködést •  Fotó: 123RF

A pápa előmozdíthatja a felekezetek közti együttműködést

Fotó: 123RF

Pozitívan értékelik, ám nem tekintenek túlzott várakozással Ferenc pápa romániai látogatása elé az erdélyi magyar protestáns püspökök: nem hiszik, hogy a körút önmagában gyógyírt hozna egyházaink gondjaira, ám véleményük szerint mindenképp terítéken kell tartani az erdélyi felekezetek közös gondjait, legyen szó a visszaszolgáltatásokról vagy a felekezeti oktatásról. Úgy látják ugyanakkor, hogy az esemény közelebb hozhatja egymáshoz az egyházakat.

Krónika

2019. május 30., 21:302019. május 30., 21:30

2019. május 30., 21:372019. május 30., 21:37

Nehéz megelőlegezni, mi lesz a hozadéka Ferenc pápa romániai látogatásának, hiszen ez egy sokoldalú látogatás, így sokan próbálják elvileg a maguk szempontjai szerint kihasználni – szögezte le megkeresésünkre Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az elöljáró ugyanakkor nem bízik abban, hogy a látogatás eredményeképpen megoldódnak az erdélyi magyar történelmi egyházak közös gondjai, a visszaszolgáltatások, vagy a felekezeti oktatásra vonatkozó problémák.

„A mi álláspontunk Ferenc pápa látogatása kapcsán egyszerű: mi megtiszteljük a katolikus erdélyi magyar testvéreinket, érettük megyünk oda a csíksomlyói hegynyeregbe. Nekünk a pápával gyakorlatilag nincs semmi kapcsolatunk, viszont a helyi sajátosság szerint a helyi katolikus egyházzal való viszonyunk miatt tartjuk fontosnak, hogy ott legyünk. Mint ahogy ők is megtisztelték tavalyelőtt a reformációi nagy ünneplésünket” – fejtette ki a püspök. Hozzátette, örülnek annak, hogy sikerült megfordítani a korábbi megalázó helyzetet, amikor a pápa Romániában éppen oda nem ment el, ahol a hívei élnek. Meglátása szerint

Hirdetés

a látogatás jó üzenet az itt élő magyar katolikusoknak, hiszen ezzel megbecsülik, emberszámba veszik őket.

Kató Béla ugyanakkor leszögezte, nem látja egyelőre, hogy a pápalátogatás elősegíti-e a megbékélést az ortodoxia és a magyar történelmi egyházak között. Abban sem bízik, hogy a látogatás ráirányítja a figyelmet a gondjaikra. „Ez egy ünnepi látogatás, irányított módon korlátozott, nincs arra lehetőség, hogy a megoldásra váró problémák felmerüljenek. Azt gondolom, ezekről a pápai udvarnak van tudomása, de nem tudhatom, milyen módon akar és próbál beavatkozni. Akár ez is lehetne a pápalátogatás hozadéka, hogy ezek a kérdések napirendre kerülnek, de kívülről egyelőre úgy látszik, erre nincs esély” – szögezte le Kató Béla püspök.

Nagy mulasztást enyhít

„Ferenc pápa missziót teljesít, amikor a nyugati és keleti egyházak közötti határvidékre jön. Küldetése jótékony hatással lehet az ökumenikus közeledések őszintébb lépéseihez, mert e közeledés fájdalmas sebei bántóbbak a történelmi türelméről híres Erdélyországban. Az itt élő nemzetrészek közötti feszültségek is orvosra várnak. Ebben a vonatkozásban, ha a gyógyulást nem is, de az enyhülést várni lehet” – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, aki szerint

Idézet
a pápa, sok félreértett kijelentésével együtt, itt és most, hírnöke lehet Isten sötétséget oszlató világosságának”.

„A protestánsok meghívását erre az alkalomra ilyen jelnek tekintem, és köszönetemet fejezem ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tagjai nevében” – tette hozzá.

A váradi püspök szerint a pápa Róma nagy mulasztását enyhíti az itt élők irányában, tartozzanak bármilyen felekezethez vagy nemzethez. „Korábbi pápai vizitációk Magyarországon vagy Óromániában nem jelenthettek annyit, mint most a csíksomlyói közösségben való részvétel, ahová eddig is szívesen jártak el évről évre a pünkösdi lelket váró zarándokok. Minden bizonnyal nemcsak egy régi álom teljesül most, hanem az erdélyiek sokat várt lelki egyensúlyának megerősítése a katolikus egyház legmagasabb tisztségviselője által” – fejtette ki Csűry.

Kérdésünkre, hogy milyen várakozásokkal tekint a szentatya látogatására, így felelt:

Idézet
Bár úgy tűnik, hogy ez a legfenségesebb együttlét nem hozza elő a térségünk mindennapi kérdéseit, mégis ez a legértékesebb ajándéka Urunknak. Ha a jogfosztott őszintén áll Teremtője elé, rövidesen pozitív változások várhatóak. A sérülések hegednek, a felemelt kezek imára kulcsolódnak.”

Csűry ugyanakkor úgy látja, „természetesen a pápa látogatása előtt és után fel kell tárnunk a gondjainkat tételesen és pontosan adatolhatóan”. „Remélhetőleg a tárgyalóasztalok mellett megint bemutatták a vissza nem kapott ingatlanok jegyzékét. Beszéltek a visszaállamosított iskola nyomán elmérgesedhető további felekezeti oktatás sérelmére elkövethető visszaélésekről. Mint ahogy folytatnunk kell az anyanyelvünk védelmében tett fáradozásainkat, hagyományainkhoz való ragaszkodásunk támogatását, vagy örökségünk védelmét a következő nemzedékek érdekében” – hangsúlyozta a református püspök.

„Ott rosszat nem hallanak”

A meghívásnak eleget téve, a romániai evangélikus lutheránus egyház az apostoli körút három helyszínén is képviselteti magát – mondta el érdeklődésünkre Adorjáni Dezső Zoltán püspök, jelezve egyúttal,

lelkészeik is arra biztatták híveiket, látogassanak el Csíksomlyóra, mert „ott rosszat nem hallanak”.

Egyébként a magyar evangélikusok úgy vélik, Ferenc pápa romániai körútja jóval túlmutat a felekezeti, pásztori látogatáson; komoly jelzésértéke van a testvérgyülekezetek számára is. Adorjáni szerint azon túl, hogy a római katolikus egyházfő nyitott az együttműködésre, irányításával a Vatikánban komoly paradigmaváltás megy végbe. „Számunkra, evangélikusok számára nagyon sokat jelentett, hogy a reformáció 500. éve alkalmából, a megbékélés újabb jeleként a pápa elismerte a Luther Márton által elindított reformáció kedvező hatásait, ugyanakkor a lundi evangélikus katedrálisban közös, ökumenikus szertartást celebrált a Lutheránus Világszövetség elnökével és főtitkárával” – mondta el Adorjáni Dezső Zoltán. A kolozsvári püspök úgy érzi, hogy a pápalátogatás mindenképpen hozzájárul a felekezetek közti együttműködés előmozdításához vagy megerősítéséhez.

Amint kifejtette, kisebbségi létükben az erdélyi magyar hívek eddig is összezártak, de most

esély mutatkozik arra, hogy az ortodoxok is közelebb kerüljenek a többi keresztény egyházhoz.

Kérdésünkre, hogy a pápa háromnapos itt-tartózkodása mennyiben irányíthatja a figyelmet az erdélyi történelmi magyar egyházak problémáira, az evangélikus püspök úgy vélekedett, hogy az ilyesmit nehéz lenne megmondani, ugyanis a vatikáni vendég nem politikai, hanem sokkal inkább udvariassági látogatásra érkezik Romániába. „A pápát kísérő külföldi újságírók és tisztségviselők biztos, hogy elemezni fogják a romániai helyzetet. Rajtunk múlik, hogy tudunk-e élni ezzel a helyzettel, vagy sem” – fejtette ki Adorjáni Dezső Zoltán püspök, hozzátéve, hogy nem ez a látogatás célja, de lehet az egyik „mellékterméke”.

Jó alkalom az összetartásra

„Merem hinni, hogy a nyugati kereszténységhez tartozó réteget megmozgatja Ferenc pápa látogatása. Legalább ez is egy alkalom, amikor az erdélyi magyarság kicsit összetart, egymásra figyel és nem a különbözőségekre, szétdarabolásra összpontosít, hanem arra, hogy adódik lehetőségünk, ad a jó Isten alkalmat, hogy közösen imádkozzunk. Mindenképp pozitívnak értékeljük a látogatást” – mondta el a Krónika megkeresésére Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök. Hozzátette, az apostoli körútnak a felekezetek közötti együttműködés előmozdításához kellene hozzájárulnia, de ez személyfüggő, és a bölcsességtől, valamint az isteni erőtől függ. „A látványon és a kirakatrendezésen túl gondolom, hogy az Úristen ad annyi bölcsességet minden vezető embernek, hogy a közeledést szorgalmazza és ne a szétdarabolást, eltávolodást” – mutatott rá az egyházi elöljáró. Kifejtette, az még elválik, hogy a katolikus egyházfő romániai látogatása mennyiben irányítja rá a figyelmet az erdélyi magyar történelmi egyházak problémáira.

Idézet
Úgy gondolom, hogyha összetartunk és egymás mellett állunk, akkor felfigyelnek ránk és észreveszik, hogy itt vagyunk egy sokszínű országban, és bár megvan nekünk a történelmi múltunk, mégis békében egymás mellett tudtunk élni négy és fél évszázadon keresztül”

– fogalmazott Bálint Benczédi Ferenc.

Áder jön, Orbán nem

Orbán Viktor miniszterelnök nem vesz részt a csíksomlyói pápai szentmisén, Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviseli – erősítette meg az Origo hírportál információit, illetve a korábbi sajtóhíreket Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Hozzátette: a kormány képviseletében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is ott lesz az eseményen.

Ferenc pápa üzenete romániai híveihez

„Kedves romániai testvéreim!
Már csak néhány nap van az utazásig, amely közétek visz. Boldoggá tesz ez a tudat, és már most szeretném kifejezni szívből jövő köszöntésemet.
Romániába megyek, egy szép és vendégszerető országba, mint zarándok és testvér, és köszönöm az államfő, illetve az állami szervek meghívását és együttműködését. Már most átélem a találkozás örömét az ortodox pátriárkával és a román ortodox egyház szinódusának képviselőivel, ahogy a katolikus lelkipásztorokkal és hívekkel is.
A hit kötelékei, amelyek bennünket összekötnek, még az apostoloktól származnak, különösen attól a köteléktől, amely Pétert és Andrást egyesítette, és amely a hagyomány szerint elhozta a hitet a földetekre.
Vértestvérek, akik testvérek voltak az Úrért vállalt vértanúságban is. Köztetek is annyi mártír volt, mind a közelmúltban, mind a hét görögkatolikus püspök esetében, akiket örömmel fogok boldoggá avatni. Az a cselekedetük, amiért életük végéig szenvedtek, túlságosan értékes örökség ahhoz, hogy feledésbe merüljön. Közös örökség, amely arra hív, hogy ne távolodjunk el a testvértől, akivel ebben osztozunk.
Közétek jövök, hogy járjunk együtt. Járunk együtt, amikor megtanuljuk megőrizni gyökereinket és a családot, amikor gondoskodunk a gyermekek és a mellettünk élő testvéreink jövőjéről, amikor legyőzzük félelmeinket és előítéleteinket, amikor engedjük, hogy leomoljanak azok a korlátok, amelyek elválasztanak egymástól.
Tudom, hogy sokan heves erőfeszítéssel készítik elő a látogatásomat, és ezt szívből köszönöm. Biztosíthatlak benneteket, hogy imádságban közel vagyok hozzátok, és áldásomat adom rátok. Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értem.
Viszontlátásra!”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
Hirdetés
Hirdetés