
Fotó: Facebook/Happy Kids
Több tízezer lejes bírságot róttak ki az illetékes hatóságok a Happy Kids Házikó nevű, magát óvodaként és bölcsődeként meghatározó, de semmilyen hatósági engedéllyel sem rendelkező nagyváradi intézményre egy kisgyerek halála után.
2024. január 31., 17:452024. január 31., 17:45
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség osztotta ki a legnagyobb, 60 ezer lejes bírságot. A 2017 óta működő intézmény esetében tekintélyes a bűnlajstrom, ami miatt megbüntették:
A fogyasztóvédelem megállapította, hogy a működtetők „tisztességtelen, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot alkalmaztak, amikor azt állították, hogy az intézmény a gyermekek szocio-emocionális fejlődésére összpontosító bölcsőde”. Azt is rögzítették, hogy nem tartották be a fogyasztóvédelmi jogszabályokat, amelyek szerint „kizárólag olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek nem érintik a fogyasztók életét, egészségét vagy biztonságát”.
A hatóság rámutat: mindez egy 1 éves és 5 hónapos gyermek sérüléséhez és későbbi halálához vezetett. A fogyasztóvédelem mindezek miatt elrendelte a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megszüntetését és bezáratta a létesítményt, amíg az nem válik törvényessé.
A fogyasztóvédelmen kívül
Mint megírtuk, a törvénytelenül működő intézményben január 18-án következett be a tragédia: egy másfél éves kisgyereknek uzsonna közben a torkán akadt egy falat alma. A rohammentő szolgálat vezetője szerint a mentősök kiérkezéséig a gyerek légzése és vérkeringése is leállt, így ők élesztették újra. A sürgősségi osztályon azonban ismét leállt a légzése és a vérkeringése, de miután eltávolították a légútjaiból az almadarabot, ismét sikerült újraéleszteni.
Azóta múlt keddig intubálva, intenzív osztályon ápolták, de már nem tudták megmenteni az életét, mivel az agya túl sok ideig maradt oxigénellátás nélkül. A haláleset miatt a rendőrség immár gondatlanságból elkövetett emberölés miatt folytat büntetőeljárást.
Ez nem is csoda, hiszen havi 1780 lejes tandíjat kért – ezt „adományként”, majd miután egy másik cég vette át az álóvoda működtetést, „oktatási műhelyfoglalkozáson való részvételért” fizették be a szülők –, és mivel három, egyenként tízgyerekes csoporttal működött, bevétele mintegy 10 ezer euró volt havonta.
Az illegális óvodát és bölcsődét két nő alapította, és sajtóértesülések szerint feketén dolgoztatták az alkalmazottakat, köztük diáklányokat is. Az intézmény egyébként kizárólag román nyelven működött.

Meghalt kedden délután az a másfél éves kisgyerek, akinek még múlt héten, csütörtökön akadt a torkán egy falat alma egy engedély nélkül működő nagyváradi óvodában.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.
Miután egy nemrég az európai uniós helyreállítási alap (PNRR) keretében felújított mozdony meghibásodott, majd a felmentésül küldött másik is, órákra Arad és Temesvár között rekedtek egy szerelvény utasai.
Nemzetközi rendőri együttműködés eredményeként Indonéziában elfogták Costinel Cosmin Zuleamot, a 2023-ban történt nagyszebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját – közölte csütörtökön a Román Rendőrség.
Több mint két hektárnyi területet alakítanak át tematikus parkká a dél-erdélyi Fogaras városában, amely hűen reprodukálja Románia térképét, ahol az ország földrajzi középpontját is megjelölik.
Kolozsváron letartóztatták azt a 23 éves férfit, akit Franciaországban köröztek, mert október végén Molsheimben megölte édesanyját – közöltéka helyi hatóságok és a strasbourgi ügyészség.
Megbírságoltak egy 15 éves fiút, aki hamis bejelentést tett egy gyilkosságról a 112-es segélyhívó számon – számolt be szerdán a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A jégcsapok lezuhanása veszélyes lehet, ezért el kell távolítani az épületekről – hívta fel a figyelmet a román katasztrófavédelem (IGSU).
szóljon hozzá!