Hirdetés

Korszerűsítik Arad óvárosát

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A turisták számának növekedését reméli az aradi önkormányzat a történelmi belváros felújítását célzó, 15 millió eurós projekttől. A kivitelezési szerződést tegnap írták alá.

Krónika

2010. február 10., 09:062010. február 10., 09:06

Tizenötmillió euróból újítják fel Arad történelmi belvárosának egy részét, az erre vonatkozó szerződést tegnap írta alá Gheorghe Falcă polgármester a kivitelező cégekkel. Az önkormányzat reményei szerint a történelmi belváros korszerűsítésével megnövekszik a partiumi városba látogató turisták száma.

A tegnap aláírt kivitelezési szerződés értelmében az aradi Tehnodomus Rt. és a temesvári Sird Rt. alkotta konzorciumnak három év áll a rendelkezésére, hogy megvalósítsa a tervet. A cégek képviselői kifejtették, azonnal elkezdik a munkát, amint az időjárási viszonyok megengedik.

„Történelmi szempontból nagyon fontos ez a projekt Arad számára, hiszen egy olyan városrészre irányul, ahol az első középületek és magánházak épültek” – értékelt a városvezető. Mint mondta, a kivitelezési szerződés aláírásáig nagyon nagy utat tettek meg, hisz a megvalósíthatósági tanulmány még 2004-ben elkészült, a finanszírozási szerződést tavaly februárban írták alá. A 14,7 millió eurós projekt jelentős részét, 11,2 milliót vissza nem térítendő uniós támogatásból finanszírozzák, melyet a Regionális Operatív Program keretében pályázott meg a helyi önkormányzat. A fennmaradó részt kormánytámogatásból és a városi büdzséből biztosítják.

A régi belváros felújítására vonatkozó projekt keretében tizenkét, a Rácfertály negyedben található utcát, valamint a Preparandia iskolát és az újaradi hidat korszerűsítik. Emellett kicserélik a föld alatti vezetékeket, a villamossíneket és a közvilágítás minőségén is javítanak. A többek között szegecselt szerkezete miatt is értékes, százéves újaradi híd 1910–1913 között készült, a vasszerkezet elemeit Resicabányán gyártották.

Bár az 1944-es lebombázását követően a hidat 1948-ban sikerült újjáépíteni, a ráhelyezett dupla villamosvágány miatt állapota gyorsan romlott; 1952–53, majd 1972–73 között erősítési munkálatokat végeztek, de ezek csak felületesek voltak. 1968-ban a bukaresti IPTANA cég készített egy felújítási tervet, de a végrehajtását rendre elhalasztották.

A tervezőintézet 1991-ben újabb tervvel rukkolt elő, mely szerint a százéves szerkezetet azonnal konszolidálni kell, de mostanáig erre sem került sor. Az 1812-ben alapított Preparandia iskola arról nevezetes, hogy ez volt az első partiumi, illetve erdélyi tanintézet, amelyben román tanítókat képeztek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés