
Fotó: Mediafax
2010. február 12., 09:102010. február 12., 09:10
„A napokban áttanulmányoztam azt a vaskos iratcsomót, amit a szebeni regionális környezetvédelmi felügyelőségtől igényeltem a témában, és bár nem vagyok vegyész, rájöttem, hogy a 2007-ben a kombinát számára kibocsátott környezetvédelmi engedély igen nagylelkű gesztus volt” – mondta a miniszter.
Elmarasztalta a megyei környezetvédelmi ügynökséget, amiért 2015-ig adott haladékot a vegyi üzem tulajdonosainak arra, hogy csökkentsék a légszennyezést. Borbély most részletes tervet kapott a tulajdonosoktól, mely szerint 2011 végéig 22 millió, 2015-ig újabb 116 millió dollár értékű beruházást eszközölnek annak érdekében, hogy a légszennyezés a minimálisra csökkenjen. „Ha ez nem történik meg, akkor az is előfordulhat, hogy megvonjuk a vállalat működési engedélyét” – hangsúlyozta a miniszter.
Szintén helyi érdekeltségről szólva Borbély kifejtette, megengedhetetlen, hogy Marosvásárhelynek még egyetlen terelőútja sincs, holott évek óta három változatról folyik a vita. „Nem értem, hogy Dorin Florea polgármester miért ragaszkodik ahhoz a változathoz, amelynek megvalósításához 8,3 hektárnyi erdőt kellene kiirtani. Amíg környezetvédelmi miniszter leszek, nem fogok engedélyt adni a fák kivágásához” – szögezte le a miniszter. Mint mondta, a napokban feltétlenül tárgyalni óhajt erről az elöljáróval és a Maros megyei tanács vezetőségével.
A miniszter kifejtette, az erdősítést tartja egyik legfőbb céljának, mivel elődje adós maradt ezzel. Tavaly keveset, csupán 28 millió lejt költöttek erre országos szinten, idén a költségvetésből 44 millió lej jut erre a célra, és újabb 152 milliót különítettek el a Környezetvédelmi Alapból. „Idén kisebb a környezetvédelmi minisztérium költségvetése a tavalyinál, 1,8 milliárd lej. Amit ezenkívül felhasználhatunk, az a Környezetvédelmi Alap. Tavaly a szaktárca azt kérte, hogy ebből 800 millió lejt költhessen el, mégis csak 300 milliót költött, és még 1,2 milliárd lej állt a tárca rendelkezésére” – mondta Borbély. Az RMDSZ-es tárcavezető kifogásolta, hogy a 2008-ban meghirdetett úgynevezett Zöld Ház program megvalósítása nem haladt. Úgy vélte, a minisztérium több, Korodi Attila korábbi miniszter által beindított akció megvalósításával adós maradt.
Borbély László a roncsautóprogrammal kapcsolatos újdonságokról is beszámolt. „Február 18-ától beindul a roncsautóprogram, ahogy ígértük. Értékjegyeket, úgynevezett wouchereket kapnak azok, akik régi autót szolgáltatnak be. Ezek értéke egyenként 3800 lej, és bárkire átruházhatók, ha valakinek nincs pénze új autóra, az értékpapírt eladhatja egy másik személynek, aki több wouchert is összegyűjthet, és új gépkocsit vásárolhat” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy egy személy legtöbb három értékpapírt használhat fel.
A program megvalósítására 228 millió lejt különítettek el az idei költségvetésből, de szükség esetén az összeg kiegészíthető. Az akcióban jogi személyek is részt vehetnek maximum 200 ezer eurós értékig. Borbély arról is beszámolt, hogy a roncsautóprogramot a traktorokra is kiterjesztették, a régi erőgépek tulajdonosai 17 ezer lejes értékjegyeket kaphatnak, s ezek vásárlásakor az új traktor árának maximum a felét tehetik ki. A szemétgazdálkodás terén a miniszter a szelektív hulladékbegyűjtésre való áttérést és az ökológiai szeméttelepek létesítését sürgette.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.