Mint mondta, a támogatás segítségével öt kilométernyi útszakaszt korszerűsítenek. Az elöljáró úgy véli, a kormánytámogatás a Traian Băsescu államelnökkel és Vasile Blaga fejlesztési miniszterrel való tárgyalásainak az eredménye. „Amikor Traian Băsescu államelnök a városba látogatott, elmondtam neki, hogy milyen rossz állapotban vannak az üdülőtelep útjai, de ezt ő maga is láthatta” – magyarázta Lőrincz Zsigmond, aki Vasile Blaga fejlesztési miniszterrel is beszélt a problémáról.
Az elöljáró szerint a pénzből a város több, a szívkórházhoz vezető utcáját leaszfaltozzák, hiszen az egészségügyi intézménybe az ország minden tájáról érkeznek betegek. Mint ismeretes, Traian Băsescu az utóbbi években több ízben járt Kovásznán, és szóvá tette az utak rossz állapotát, ami szerinte elriasztja a turistákat és a beruházókat.
Egyébként Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök szerint 2012 végéig a megye 265 kilométernyi országútja válik járhatóbbá. Az elöljáró a héten egyeztetett az illetékesekkel a megyén áthaladó országutak javításáról. A tárgyaláson jelen volt Dorinel Umbrărescu, a 12-es országút korszerűsítését végző UMB Spedition cég tulajdonosa, Ioan Moldovan, az Országutak és Autópálya Országos Társaság brassói regionális igazgatója, Mild Zoltán Kovászna megyei építkezési főfelügyelő, valamint az Olt menti polgármesterek, illetve a csatornázási és vízvezetési munkálatokat végző cégek képviselői. Elsősorban a 12-es országút korszerűsítéséről tárgyaltak, és a kivitelezők megígérték, hogy figyelembe veszik a helyi közösségek igényeit.
Az úttest szintje átlag 18 centiméterrel emelkedik, miután a három réteg aszfalt rákerül, a települések között másfél méterrel szélesítik az utat, és a sáncokat is lebetonozzák. „Az Olt menti településeken zajló csatornázási munkálatok ütemtervét összehangoltuk a 12-es országút korszerűsítési munkálataival, hogy ne legyen szükség az új aszfaltréteg feltörésére”– mondta Tamás Sándor. Hozzátette, a jelenleg csak traktorral használható, Háromszéket és Moldvát összekötő 2D országút Ozsdola– Focşani-útszakaszán idén felviszik az első aszfaltréteget.
A 13E országút megyehatár–Előpatak–Sepsiszentgyörgy–Kovászna-Bodzaforduló szakaszon húsz kilométernyi aszfaltszőnyeg leterítését hagyta jóvá a szaktárca, Kovászna és Réty között már el is kezdték a javítási munkálatokat – közölte Klárik László megyemenedzser. A Nyergestetőre vezető 11B országúton a földcsuszamlások miatt megrongálódott szakaszokon terítenek aszfaltréteget. A megye határig tartó 11-es, Kökös– Kézdivásárhely–Ojtoz országút esetén is készül a teljes felújításról szóló megvalósíthatósági tanulmány, amely szerint három sávra szélesítenék a rendkívül forgalmas utat.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.