Hirdetés

Kórházépítés: Kolozs megye nem adja fel a harcot

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Továbbra is bízik abban a Kolozs megyei önkormányzat, hogy a saját kezébe tudja venni a regionális sürgősségi kórház megépítését.

Bálint Eszter

2019. január 17., 10:432019. január 17., 10:43

 A közgyűlés sajtóosztályának tájékoztatása szerint, azt a választ kapták nemrég Corina Crețu regionális politikákért felelős biztostól, hogy a megyei tanács kérheti a kormánytól: hivatalosan jogosítsa fel a kórházépítési pályázat benyújtására, ezzel

az önkormányzat használhatná fel a rendelkezésre álló európai forrásokat, és nem az egészségügyi minisztérium.

Hirdetés

Alin Tișe, a megyei önkormányzat elnöke ennek apropóján úgy nyilatkozott, a következő tanácsülésen kérni is fogja a képviselő-testületet, fogalmazzák meg erre vonatkozó kérésüket a kormány felé. Azt szeretné, ha az ügyben egységesen lépnének fel, hisz „az egészségnek nincs politikai színezete”. Ugyanakkor Tișe azt szeretné, ha az északnyugati fejlesztési régió többi megyei közgyűlése is támogatná a célt.

A megyei tanács közleménye leszögezi,

„erről a projektről nem mondanak le függetlenül attól, milyen politikai nehézségek merülnek fel a kormánnyal való kapcsolatukban”.

Kérdéses viszont, hogy mit lép majd erre a kormány, Sorina Pintea egészségügyi miniszter ugyanis november végén leszögezte, a szaktárca fogja megépíteni a kolozsvári regionális sürgősségi kórházat.

Ezt megelőzően a Kolozs megyei önkormányzat jelezte, átvenné a sürgősségi regionális kórház megépítésének projektjét az egészségügyi minisztériumtól, hogy lehívja a jelenleg zajló európai uniós költségvetési ciklusban erre a célra rendelkezésre álló anyagi erőforrásokat, és megkezdhesse a kivitelezést, Alin Tișe, a megyei közgyűlés elnöke a témában kéréssel fordult az Európai Bizottság regionális politikákért felelős igazgatóságához, valamint a román fejlesztési minisztérium keretében működő, a Regionális Operatív Programokért felelős menedzsmenthatósághoz is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
Hirdetés