Hirdetés

Költözne a kolozsvári önkormányzat

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Új székhelyre, a kolozsvári vámhivatalnak szánt épületbe költözne a Kolozs megyei önkormányzat – döntött tegnapi ülésén a megyei képviselő-testület. A vámhivatalt ugyanis időközben Nagyváradra költöztették, így már nincs szüksége az épületre.

Kiss Előd-Gergely

2010. augusztus 10., 09:152010. augusztus 10., 09:15

Ezért a Kolozs Megyei Tanács tegnapi rendkívüli ülésén úgy döntött: hivatalos határozatban kéri a kormányt, hogy adja át a megyei tanácsnak a pénzügyminisztérium tulajdonában levő – még épülő – Budai Nagy Antal (Dorobanţilor) utcai ingatlant. Cserében az önkormányzat átadja az egyik tordai ingatlanját az államnak, ahol jelenleg a helyi adóhivatal működik. A tanácsosok többsége egyetértett a cserével, a megjelent 29 önkormányzati képviselő közül csak egy szavazott a határozattervezet ellen. A testület azért döntött gyorsított eljárásban, hogy az önkormányzat határozata már a soron következő kormányülésen a kabinet asztalára kerülhessen.

A határozatot az RMDSZ-frakció is támogatta, Vákár István megyei tanácsos elmondta: a vámhivatalnak szánt épület csaknem teljesen elkészült, parkolóval együtt mintegy 35 ezer négyzetméter hasznos felületet jelent, az alapterülete 6772 négyzetméter, értéke pedig mintegy 12 millió lej. Ha a kormány jóváhagyja a cserét, a Kolozs megyei önkormányzatnak még 700 ezer lejt kell költenie az épület befejezésére.

Az irodaházat felépítő cég szerint július végéig mintegy tízmillió lej értékű munkát végeztek el.
A megyei önkormányzat tulajdonában levő, cserére ajánlott tordai ingatlan becsült értéke mintegy 450 ezer lej. Radu Bica, a megyei tanács alelnöke szerint az ingatlancserével és a költözéssel csökkentenék az önkormányzat kiadásait, és lényegesen több hely jutna a megye intézményeinek, hiszen jelenleg a prefektúrával közösen használják ugyanazt az ingatlant.

Az alelnök szavait Vákár István is megerősítette: mint mondta, jelenleg a megyei tanács alárendeltségébe tartozó különböző intézmények bérleti díjat fizetnek irodahasználatért, ezt spórolnák meg, ha az önkormányzat magántulajdonát képező ingatlanba költöznének. A megyei tanácsos ugyanakkor közölte, az ingatlancserét előíró határozatban azért nem szerepel maga a „csere” szó, mert az önkormányzat tordai ingatlanja köztulajdonként van nyilvántartva, míg az új székház magántulajdona lesz a megyei tanácsnak, így jogi értelemben nem lehet kicserélni a kettőt. Ezért, bár gyakorlatilag egyszerű cseréről van szó, jogilag csak két külön lépésben, átadás-átvétellel tudják csak kivitelezni a műveletet – mutatott rá a tanácsos.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés