2010. május 14., 09:522010. május 14., 09:52
Az épületrehabilitálási munkálatokra mintegy 215 ezer eurót költhet Szatmárnémeti önkormányzata, amelyből a református egyház 138 ezer eurót biztosít, az önkormányzat pedig további 77 ezer euróval járul hozzá.
A város február közepén 10 évre szóló bérleti szerződést írt alá a katolikus egyházzal, amelynek értelmében a püspökség az önkormányzat és a Kölcsey rendelkezésére bocsátja az egykori zárda épületét. Ez az ingatlan a főgimnázium közvetlen szomszédságában van, és elegendő teremmel rendelkezik ahhoz, hogy ne kelljen több épületbe szétosztani a neves szatmári gimnáziumot.
Mivel egyelőre nem áll rendelkezésére elegendő anyagi fedezet a zárdaépület bal oldali szárnyának teljes felújítására, a Kölcsey a 2010– 2011-es tanévet az ingatlan korábban rendbe tett jobb szárnyában, és a továbbra is a tulajdonát képező új iskolaépületben kénytelen elkezdeni.
A zárdatemplom bal szárnyának felújítási tervei már készülnek. Kereskényi Gábor alpolgármester szerint ennek, a Kazinczy utca 13. szám alatti ingatlanrésznek a renoválási terveit teljes egészében az önkormányzat fizeti, felújítási munkálataira pedig idén 990 ezer lejt különített el a kormány, a megyei RMDSZ-es parlamenti képviselet közbenjárásával.
| Szatmárnémeti önkormányzata a napokban helyeztette ki az egykori Béke (Păcii) tér saroképületeinek falára a közterület megváltozott elnevezését jelző táblácskákat, amelyeken a Piaţa Jean Calvin – Jean Calvin tér olvasható. Az eddigi formalitástól eltérően az utcanevet jelző fémlapok a sötétkék alap és fehér felirat helyett fehér alapon feketével jelennek meg, és színesben tartalmazzák a városcímert is. A helyi önkormányzat továbbá öt újabb utcanévtáblát szereltet fel a városban, amelyeken Ács Alajos, Kaffka Margit, Károli Gáspár, Krúdy Gyula és Scheffler János nevei olvashatók majd. Ezek az utcák egyébként az utóbbi években jöttek létre az övezeti városrészekben, és eddig nem volt elnevezésük. |
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.