
2010. augusztus 20., 08:412010. augusztus 20., 08:41
A Kolozs Megyei Tanács alelnöke a kincses várost bemutató három festészeti, grafikai, illetve diákrajzokból álló tárlat kezdeményezőjeként a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában tartott hivatalos megnyitón szólalt fel.
Călin Stegerean, a Szépművészeti Múzeum igazgatója elmondta, a Kolozsvári veduták című festészeti és grafikai tárlat a múzeum tulajdonában levő képekből áll, és a kincses város változó arculatát igyekszik bemutatni. Mint mondta, a Táj és forma a magyar festészetben című tárlat szintén a Szépművészeti Múzeumban fellelhető 19. századi, illetve 20. század eleji magyar festészeti remekeket mutatja be. „Szándékunk, hogy kifejezzük a magyar kultúra iránti érdeklődésünket, amellyel nemcsak a közös történelmi múltra tekintünk vissza, hanem a spirituális rokon vonások is összekötnek” – mondta Stegerean. A fent említett két tárlat mellett Kincses Kolozsvár címmel az Apáczai Csere János Gimnázium diákjainak rajzait bemutató kiállítás is nyílt a Szépművészeti Múzeumban.
A tárlatok megnyitóján számos elöljáró, politikus, közéleti szereplő vett részt, így jelen volt Páva Zsolt, Pécs – Kolozsvár testvérvárosának – polgármestere, aki Európa Kulturális Fővárosának üdvözletét hozta. Sorin Apostu kolozsvári elöljáró mindössze annyit fűzött hozzá a kiállításokhoz, hogy „a művészet tényleg határok nélküli”. Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja fontos kezdeményezésnek nevezte a rendezvényt. „Nem minden nap látni ilyet, a kiállítás kulturális hidat képez a két ország között” – vélte a főkonzul.
Németh Júlia műkritikus ugyanakkor elmondta, a kiállításon egyébként számos híres festményt is megtekinthet az érdeklődő közönség, köztük Munkácsy Mihály Síró gyerek című alkotását. Hozzáfűzte, premierről van szó, hisz a tárlatok képeit hosszú évtizedekig nem állították ki.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.