
A tudás fellegvára. Romániából egyedül Kolozsvár maradt a világ legjobb egyetemi városai között
Fotó: Orbán Orsolya
Romániából egyedül Kolozsvár maradt a világ legjobb egyetemi városai között egy neves londoni felsőoktatás-elemző cég rangsorában. Korábban Temesvár, idén pedig Bukarest is kiszorult a 150 egyetemi várost felvonultató listáról, melyen Kolozsvár is rontott helyezésén, de még mindig felfér rá, javarészt a megfizethetőség terén elért jó pontszám miatt.
2025. augusztus 28., 13:592025. augusztus 28., 13:59
Kolozsvár felsőoktatási közege ismét helyet kap a világ legjobb egyetemi városait felsorakoztató, QS Best Student Cities 2026 nevű nemzetközi rangsorban, melyet a neves QS brit szakpiacelemző cég állít össze évente.
Nem ez az egyetlen ilyen jellegű rangsor, de világszerte nagy ismertségnek örvend, és sok fiatal, szülő és oktatási tanácsadó használja a tanulmányi célpont kiválasztásakor, így fontos viszonyítási alapot nyújt a nemzetközi versenyképességhez. A versenybe szálláshoz a városoknak legalább 250 000 lakossal kell rendelkezniük, és két vagy több, a QS World University Rankings listáján szereplő egyetemnek kell otthont adniuk.
Kolozsvár az egyetlen romániai város, amely szerepel a QS Best Student Cities 2026 nevű, legfrissebb rangsorában, és így továbbra is látható a globális egyetemi térképen, miközben Bukarest idén kiesett. A globális listán, amelyet Szöul vezet, majd Tokió és London következik, 150 város szerepel a világ minden tájáról – tájékoztatott a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Karának vezetősége.
A párhuzam figyelemre méltó: a BBTE régóta együttműködik az Észak-Karolinai Egyetemmel Chapel Hillben, ezzel hidat teremtve Erdély és Amerika egyik történelmi felsőoktatási központja között – emlékeztetnek a kolozsvári kar vezetői.
Kiemelik: az értékelés erős pontszámokat tükröz a pénzügyi elérhetőség terén, míg az olyan területeken, mint a hallgatói kilátások, a nemzetközi nyitottság és a munkáltatói aktivitás, „még van hová fejlődni”. Egy évvel ezelőtt Kolozsvár a 135., Bukarest pedig a 143. helyet foglalta el a listán, két évvel ezelőtt pedig még Temesvár is elcsípte az utolsó helyek egyikét (holtversenyben 151–160.; akkor a kincses város 137., a román főváros pedig 141. volt).
Kolozsvár most még mindig számos regionális versenytársát megelőzi, bár Közép-Európa erősebb képviseletet mutat: a Cseh Köztársaság Prágával és Brnóval, Lengyelország Varsóval, Krakkóval és Wroclawval, Magyarország pedig Budapesttel (68. helyezett).
A BBTE közleménye azt is kiemeli: a QS elemzése csak azon városokat rangsorolja, amelyek otthont adnak a QS világszintű egyetemi rangsorában, a QS World University Rankingben előkelő helyezéseket elfoglaló egyetemeknek –
Egyébként a kincses város a 100-as skálán 48,5-ös pontszámot ért el. Ez a következő részminősítésekből állt össze:
Visszatérve az általános rangsorra, érdekesség, hogy az Egyesült Államok először csak a 15. helyen képviselteti magát (Boston), a top 10-ben pedig az európai városok dominálnak, bár az első két helyezett Ázsiában található. A tavalyi első London a harmadik helyre szorult vissza 97,1-es összpontszámmal, ugyanis most ennél is jobban teljesít a szinte tökéletes Tokió (99,9) és a „tökéletes” Szöul (100).
Az egyetemi városok top 10-es listája:

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
Három fiatalember rekedt a mínusz 15 fokos hidegben, hóviharban a Székelyföld határán található, elszigetelt hegyvidéken.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt – tájékoztatta az Agerprest a nagyszebeni regionális meteorológiai központ szolgálatos meteorológusa, Raul Stoica.
Súlyos sérülésekkel kórházba került egy férfi, miután szombat reggel robbanás történt egy gyulafehérvári tömbházban. Az incidens következtében több lakás és jármű is megrongálódott, valamint 22 személyt kellett evakuálni az épületből.
Közösen vizsgálják a legmegosztóbb kérdéseket román és magyar történészek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új eseménysorozatában.
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.
szóljon hozzá!