Hirdetés

Kolozs megye kapta a legtöbb kormánypénzt

Kolozs megye kapta a legtöbb támogatást a kormány tartalékalapjából, egyesek szerint ez összefügg azzal, hogy Emil Boc kormányfő a közép-erdélyi térségben született. A Kolozs megyei önkormányzatoknak ugyanis szinte kétszer annyi pénz jutott, mint az egyik szintén jól támogatott térségnek, Suceava megyének: 6,3 millió lej.

Hírösszefoglaló

2010. szeptember 23., 08:502010. szeptember 23., 08:50

Az észak-moldvai megyébe eközben 2010 elsõ felében 3,8 millió lej kormánytámogatás érkezett – derül ki egy hivatalos iratból. Ennél kevesebbet kapott azonban Botoºani (3,3 millió lej), Olt (3,1 millió lej) és Dolj (3 millió lej).

Több erdélyi és partiumi megyének csak két- és hárommillió lej közötti összeg jutott: Bihar 2,7, Hunyad 2,6, Máramaros 2,4, Brassó 2,19 millió lejt, a többi megyének nyújtott támogatás pedig még a kétmillió lejt sem éri el. A bukaresti kerületi önkormányzatok összesen 530 ezer lejnyi támogatásban részesültek, ennél kisebb összeget csak Szatmár (517 ezer lej) és Mehedinþi (478 ezer lej) megye kapott. A kormány idei évre elõirányzott tartalékalapja 184,7 millió lej.

Egy, a Közpolitikai Intézet által idén júniusban bemutatott tanulmány szerint 2009-ben a kormány tartalékalapjából részesült önkormányzatok 70 százalékának az élén demokrata-liberális párti (PDL) polgármester állt, míg egy évvel korábban, a Tãriceanu-kormány idején ezek csak a támogatás 6 százalékát kapták, a legtöbb pénz az akkori kormánypárt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elöljáróinak jutott.

Kolozs megye egyébként épp most nyert el a belügyminisztériumtól egy 700 ezer lejes támogatást a térség 2014–2020-as idõszakra vonatkozó fejlesztési stratégiájának kidolgozására – közölte a megyei tanács. Alin Tiºe tanácselnök szerint a napokban továbbítják a szaktárcának a szükséges dokumentumokat, és utána alá is írják a finanszírozási szerzõdést. A megyei önkormányzat képviselõi szerint a stratégia keretében a kis- és nagytérségi fejlesztések ösztönzése mellett az intézmények közötti együttmûködést is felkarolják.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés