
A kitoloncolást vasárnap hajtották végre
Fotó: Idegenrendészeti felügyelőség
Kitoloncoltak hat vietnámi és egy bangladesi állampolgárt Romániából, emellett öt évre kiutasították őket az Európai Unió, az Európai Gazdasági Együttműködési Térség országaiból és Svájc területéről. A hét férfi munkavállalási vízummal, legálisan érkezett Romániába, de – a távolkeleti bevándorlók többségéhez hasonlóan – Nyugat-Európába akartak „dobbantani”, ám elfogták őket illegális határátlépés kísérlete közben, ezért jutottak a kitoloncolás sorsára.
2025. február 04., 12:362025. február 04., 12:36
A 32 és 42 év közötti ázsiaiak tavaly érkeztek Romániába, de még a múlt év folyamán megpróbáltak illegálisan, érvényes okmányok nélkül bejutni a schengeni térségbe (amelynek azóta Románia is tagja lett). A kitoloncolt férfiak több más társukkal együtt a román–magyar határon buktak le, miközben embercsempészek próbálták meg átjuttatni őket a szomszédos országba, és az idegenrendészeti eljárás lefolytatásáig az Arad melletti Újpanádon (Horia) működő átmeneti zárt menekültszálláson „vendégeskedtek”.
Az idegenrendészet Arad megyei igazgatóságának keddi közleménye szerint a hét férfi ellen lefolytatott tárgyalás végén született ítélet megfosztotta őket a munkavállalási joguktól, mindnyájukat kitoloncolták Romániából, emellett öt évre kiutasították őket az Európai Unió, az Európai Gazdasági Együttműködési Térség országaiból és Svájc területéről.
Mint arról korábban beszámoltunk, a múlt év első 11 hónapjában elfogott, Arad megyén keresztül az országot illegálisan elhagyni próbáló külföldiek többsége munkavállalás céljából érkezett Romániába, ezért tartózkodási jogukat visszavonták, és visszatoloncolták őket származási országukba, akár öt évre szóló visszatérési tilalom mellett.

Az év első 11 hónapjában elfogott, Arad megyén keresztül az országot illegálisan elhagyni próbáló külföldiek többsége munkavállalás céljából érkezett Romániába.
A bevándorlási főfelügyelőség (IGI) alárendeltségében működő újpanádi központ adatai szerint 2024 januárjától november végéig mintegy 600 migráns került a létesítménybe:
a többiek pedig más országokból, például Etiópiából, Indiából, Egyiptomból, Vietnámból, Marokkóból és Szíriából érkeztek. A múlt év elejétől november végéig az aradi központban elhelyezett 676 migránst toloncoltak ki Romániából.
Az eredetileg 160 férőhelye újpanádi menekültközpontot vissza nem térítendő európai uniós támogatásból bővítették a közelmúltban, két új épületszárnyat építettek 240 férőhellyel, így lett összesen 400 fő a befogadóképessége.

Közel négyszáz olyan személyt szállásoltak el az év első felében az Arad melletti Újpanádon működő átmeneti menekültközpontban, akik ellen illegális határátlépési kísérlet miatt indítottak eljárást.
A magyar kormánynak kötelessége a határon túli magyarok jogainak képviselete, ami azt is jelenti, hogy ezekből a jogokból nem lehet elvenni – hangsúlyozta Tarr Zoltán Fehéregyházán.
Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.
A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
szóljon hozzá!