
Fotó: Barabás Ákos
A székelyudvarhelyi önkormányzati testület csütörtöki ülésén Nyírő Józsefről nevezte el a város könyvtárát. Az Orbán Árpád alpolgármester által beterjesztett határozattervezetet 16 képviselő támogatta szavazatával, ketten tartózkodtak.
2019. február 28., 12:332019. február 28., 12:33
2019. február 28., 13:532019. február 28., 13:53
Amint az ülésen elhangzott: a tanács tavaly március 15-i ünnepi ülésén hozott elvi határozatot a névválasztásról és arról, hogy elindítja a névadás jogi procedúráját.
Az önkormányzati testület ülésén az RMDSZ egyik képviselője a döntés elnapolását, másik a név módosítását és a Kányádi Sándor nevet javasolta a könyvtárnak. A Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös frakciója kitartott a Nyírő József név és a szavazás megtartása mellett. Többen is elmondták: mindkét személyiséget fontosnak tartják a város számára, semmiképpen nem szeretnék őket egymás ellen kijátszani, és
Az emigrációban elhunyt Nyírő József erdélyi író alakja 2012-ben váltott ki erős indulatokat a román–magyar viszonyban és az erdélyi magyar közéletben, amikor a hatóságok meghiúsították az író hamvainak székelyudvarhelyi újratemetését. Azt hangoztatták, hogy szerintük Nyírő József antiszemita, fasiszta eszméket képviselt, de az újratemetést a Bunta Levente akkori RMDSZ-es polgármester által kiállított temetési engedély formai hibájára hivatkozva akadályozták meg. Az újratemetés előkészítésében – kegyeleti okokra, Nyírő József végakaratára és írói érdemeire hivatkozva – az Országgyűlés Hivatala szervezői szerepet vállalt.
Ezt követően a román hatóságok egy gyergyószentmiklósi Nyírő József-megemlékezés és egy székelyudvarhelyi Nyírő József-naptár ügyében is vizsgálatot indítottak, de bűncselekmény hiányában mindkettőt beszüntették.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
szóljon hozzá!