
Fotó: Haáz Vince
Legalább húsz hektáros területen rendezik be újra a Nagyváradi Állatkertet, miután a jövőben kiköltözik a Rhédey-kertből és a városból is. Egyelőre a megfelelő területet keresik a modern állatparkká váló létesítmény számára.
2022. augusztus 09., 16:382022. augusztus 09., 16:38
2022. augusztus 09., 16:392022. augusztus 09., 16:39
Liviu Andrica, az állatkert felügyeletét is ellátó közterület-fenntartó vállalat vezetője kedden elmondta, hogy két lehetséges helyszínt azonosítottak, egyik Félixfürdőn, az erdő közelében, a másik Hegyközszáldobágyon található.
Az igazgató szerint az új helyszín a jelenlegi terület háromszorosa, azaz legalább 20 hektáros lesz, írta az Agerpres. Mint mondta, a félixfürdői alternatíváról múlt héten egyeztetett Ilie Bolojan megyei tanácselnök és Florin Birta nagyváradi polgármester a váradszentmártoni önkormányzat képviselőivel, melyhez Félixfürdő is tartozik.
A júliusban jóváhagyott övezeti terv (PUZ) szerint 21 hektáron megvalósuló létesítmény a következő öt évben épülne fel az új sportcsarnok, a Nagyvárad Aréna közelében. Itt a tervek szerint nagy tömegeteket vonzó sporteseményeket, koncerteket, fesztiválokat tartanak majd.
A sportkomplexum területén egy 16 000 férőhelyes stadion, egy szálloda, mélygarázs és egy kisebb tér is lesz, a stadion körül, a jelenlegi állatkert helyén sportpályák kapnak helyet. A nagyváradi sportkomplexum a megvalósíthatósági tanulmány szerint áfa nélkül 45,68 millió euróból épülne fel.
Andrica elmondta, hogy az állatkert területéből mintegy 3 hektárnyit „csípnek le”, így amennyiben nem sikerül elköltözni a sportkomplexum építéséig, kénytelenek lesznek meghúzni magukat a jelenlegi terület felén.
Az igazgató szerint az új helyszínt a nyíregyházi, illetve németországi és svájci állatparkok mintájára alakítanák ki, tanösvényekkel, kilátókkal.

Váradszentmárton területére, a Kardó felőli erdőbe költöztetik a nagyváradi állatkertet, ugyanis jelenlegi területén sportközpontot építenek: ott kap helyet a nyár végén elkészülő sportcsarnok, valamint az új futballstadion is.
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.
szóljon hozzá!