
A magyar diákok számára szervezett versenyekre továbbra is igény van, és nem mondanak le ezekről.
A nemzetközi és országos tantárgyversenyeken és más megmérettetésen való részvételhez minden diáknak joga van függetlenül attól, hogy milyen nyelven tanul – szögezte le a Krónikának Kovács Irénke oktatási államtitkár a Romanialibera.ro portál cikkére utalva, amelyben nehezményezik, hogy a magyar nyelvű versenyekre többet költenek, mint a románokra.
2018. augusztus 25., 09:262018. augusztus 25., 09:26
Nemzetféltő cikket jelentett meg a Romanialibera.ro portál arról, hogy az oktatási minisztérium több magyar tantárgyversenyt finanszíroz, mint románt.
Már az írás címe is tendenciózus: ebben az oktatási miniszter magyarul mondja a román diákoknak, hogy „nem tudom”. Magyar oktatási szakemberek szerint törvény szabályozza, hogy a versenyeken való részvételhez minden diáknak joga van függetlenül attól, hogy milyen nyelven tanul. A magyar diákok számára szervezett, jól bejáratott versenyekre továbbra is igény van, és nem mondanak le ezekről.
A szerző felvetése szerint ez talán azzal is magyarázható, hogy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári tisztséget tíz éve magyar nemzetiségű szakember tölti be: korábban Király András, jelenleg Kovács Irénke. Összesítésük szerint a már befejeződött tanévben a minisztérium hat, magyar nyelven megszervezett tantárgyversenyt finanszírozott, ezek mellett még további 15 magyar nyelvű versenyre adott pénzt. A kisebbségeknek szervezett 13 anyanyelvi vetélkedő közül tíz magyar nyelven zajlott. Ugyanakkor a tárca anyagilag támogatott magyar népdalvetélkedőt és interdiszciplináris versenyeket is.
Megkérdezték Liviu Pop korábbi oktatási minisztert, aki kifejtette, a szaktárca csak a versenyek finanszírozásának módszertanáért felel, a többi a tanintézetektől, a tanfelügyelőségektől függ. Hozzátette, nem készült összesítés vagy összehasonlítás, hogy milyen arányban adtak pénzt magyar vagy román nyelven zajló versenyekre, ám az elmúlt tanévben erre a célra összességében nagyobb összeget különítettek el. Elismerte, hogy vannak megyék, ahol nagyon kevés versenyt szerveznek, és vannak, ahol a pedagógusok jobban figyelnek erre. Az exminiszter szerint az elmúlt tanévben a szaktárca összesen hatmillió lejt fordított a különböző olimpiászok, tantárgyversenyek finanszírozására.
A nemzetközi és országos tantárgyversenyeken és más megmérettetésen való részvételhez minden diáknak joga van függetlenül attól, hogy milyen nyelven tanul – szögezte le megkeresésünkre Kovács Irénke oktatási államtitkár. Rámutatott, a tanügyi törvény 57. cikkelyének 4. bekezdése alapján az oktatási minisztérium tantárgyversenyeket, szaktáborokat, tanácskozásokat és más hasonló, sajátos tevékenységeket szervez, továbbá ösztöndíjakat és más anyagi támogatási formákat biztosít a kimagasló tehetséggel rendelkező gyermekek és fiatalok számára.
Az országos tantárgyversenyek közül 18 zajlott a nemzeti kisebbségek nyelvén, amelyből 5 magyarul. A tantárgyversenyeken kívül a minisztérium 23 országos megmérettetést finanszírozott a kisebbségi nyelven tanuló diákok számára, amiből 17-et a magyar diákoknak, pontosított az államtitkár.
Kovács Irénke hangsúlyozta, ezek a versenyek fontosak, hiszen tanulásra ösztönzik a diákokat, de segít az anyanyelv megőrzésében, a hagyományok ápolásában és az identitásmegőrzésben. Kiemelte a pedagógusok szerepét, akik aktívan részt vesznek a szervezésben, valamint a diákokét, akik az iskolai tevékenységen kívül, szabadidejükben tanulnak, és megméretkeznek ezeken a versenyeken.
Az oktatás és ezen belül az ösztönző versenyek, vetélkedők szervezése a közösség megmaradásának egyik kulcsa – szögezte le lapunknak Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő. Hangsúlyozta,
Évek óta bejáratott, sikeres versenyek zajlanak, ezek iránt nem csökken az érdeklődés, hanem ellenkezőleg: nő a résztvevők száma. Felidézte, korábban a minisztérium körlevélben kérte fel a tanfelügyelőségeket, hogy elemezzék a versenyek helyzetét, és mondjanak le azok szervezéséről, amelyek iránt nem mutatkozik érdeklődés. „Tudomásom szerint egyetlen magyar nyelven megszervezett versenyről sem mondtak le a tanfelügyelőségek, hiszen ezekre egyértelműen továbbra is igény van” – mondta Kiss Imre. Hangsúlyozta,
Ugyanakkor a magyar diákok sok esetben a román versenyeken is részt vesznek, például matematikából, de más tantárgyakból is.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
szóljon hozzá!