2010. március 24., 08:462010. március 24., 08:46
A székelyföldi önkormányzatok és intézmények magyarbarát intézkedéseit rendszeresen feljelentő Dan Tănasă a Tres Sedes Siculorum (Háromszék) felirat miatt fordult a prefektushoz. György elmondta, a felszólítást követően a könyvtár vezetősége módosította a pecsét feliratát, amelynek a törvény értelmében tartalmaznia kell Románia címerét és az intézmény román elnevezését.
György Ervin szerint az intézmény magyar neve szerepelhet a pecséten, ugyanis ennek hivatalos elnevezése: Biblioteca Judeţeană Bod Peter – Bod Péter Megyei Könyvtár. A Madridban élő Tănasă egyébként az államelnöki hivatalhoz, a képviselőház visszaéléseket vizsgáló bizottságához is fordult az ügyben.
A „hivatásos feljelentő” azt is kifogásolta, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat három – magyar, román és kétnyelvű – pecsétet készíttetett, amelyeket felváltva használ. György Ervin kifejtette, az ügyben nem nyilatkozhat, ugyanis nem létezik erre vonatkozó határozat, és egyetlen, ezzel lepecsételt dokumentumot sem látott. Antal Árpád polgármester szerint a pecsétet a magyarországi testvértelepülések elöljáróival folytatott levelezésben használják.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.