Hirdetés

Ki viseli a rövidnadrágot?

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

A hétvégén született döntés értelmében idéntől a Magyar Ifjúsági Tanácsra (MIT) bízzák a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor néven közismert, hagyományos tusnádfürdői rendezvény szervezését. A Tusványos szervezési feladatkörét nyolc éve vállaló ErGo Egyesület elnöke, Ilyés Szabolcs a Krónikának úgy nyilatkozott, az általuk felvázolt programkoncepcióval kapcsolatos nézeteltérések miatt nem kíván a továbbiakban szerepet vállalni az ifjúsági rendezvény szervezésében.

Gazda Árpád

2008. február 28., 00:002008. február 28., 00:00

Toró T. Tibor képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke nem a szemléletbeli különbségeket említette, amikor a szervezőcsere okairól kérdeztük. Megjegyezte, a tavalyi tábor szervezési tapasztalatai alapján úgy érezték, bővíteni kell a szervezők körét. Nem akarták lecserélni az ErGo Egyesületet, csupán azt szerették volna, ha a MIT-tel együtt végzik a szervezési munkát. A feladat megosztásától azonban mind a MIT, mind az ErGo képviselői ódzkodtak.
A Krónika értesülései szerint a szervezőváltásnak más okai is vannak: Tusványos meghatározó személyiségei azt kifogásolták, hogy az eddigi szervező ErGo Egyesület az elmúlt években túlzottan liberális szemléletmódot képviselt, és nem vett aktívan részt Tőkés László kampányában.

 

Idéntől új csapat veszi át a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor néven közismert hagyományos tusnádfürdői rendezvény szervezését – erről a múlt hét végén született döntés a Tusványos szervezői testületének budapesti találkozóján, a Pro Minoritate Alapítvány székhelyén.  A korábbi főszervező, az ErGo Egyesület vezetője szerint a programkoncepcióval kapcsolatos nézeteltérések miatt döntöttek úgy, hogy nem vállalnak aktív szerepet az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezésében. Így a rövidnadrágos politizálás és a szórakozás szempontjainak az összehangolását a tusványosi folyamat meghatározó személyiségei a Magyar Ifjúsági Tanácsra (MIT) bízták.

Ilyés Szabolcs: nem akartuk kivonni a politikát
A Krónika értesülései szerint a budapesti tanácskozáson többek között azt kifogásolták, hogy az ErGo Egyesület az elmúlt években túlzottan liberális szemléletet képviselt, és a novemberi, európai parlamenti választásokat megelőzően nem vett aktívan részt Tőkés László kampányában. 
Ilyés Szabolcs, az ErGo Egyesület ügyvezető igazgatója csak részben erősítette meg értesüléseinket. Határozottan cáfolta, hogy a szervezőváltásnak a Tőkés-kampányhoz is köze volna. „Mi nem plakátoltunk ugyan, de aláírásokat mi is gyűjtöttünk, ezzel tehát nem lehet gond” – jegyezte meg Ilyés. Hozzátette, a budapesti beszélgetésen az a döntés született, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programja megújulásra szorul. „Konkrét programtervezettel a kezünkben ültünk tárgyalóasztalhoz, akárcsak az előző években, de mint kiderült, két különböző koncepció ütközött – mondta Ilyés. – Mi azt szerettük volna, ha továbbra is a szabadegyetem-jellegű irányvonalat követi a Tusványos profilja, ahol az egyetemi tanár egy sör mellett elbeszélget a diákjával, a politológus a politikussal, és ahol szakmai és a kulturális műhelyek működtetése mellett teret biztosítunk az igényes szórakozásnak is. Nem állt szándékunkban fokozatosan politikamentessé varázsolni a rendezvényt, csupán annyit szerettünk volna, ha a Tusványos túlmutat a politikai jobb- és baloldali paradigmák állandó bemutatásán.”

Toró T. Tibor: nem cserét, bővítést akartunk
Toró T. Tibor képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke nem a szemléletbeli különbségeket említette, amikor a csere okairól kérdeztük. Megjegyezte, a tavalyi tábor szervezési tapasztalatai alapján úgy érezték, bővíteni kell a szervezők körét. Nem akarták lecserélni az ErGo Egyesületet, csupán azt szerették volna, ha a MIT-tel együtt végzik a szervezési munkát. A feladat megosztásától azonban mind a MIT, mind az ErGo képviselői ódzkodtak. Toró szerint ezek az előzmények vezettek a hétvégi döntéshez. „Az ErGo Egyesület tapasztalataira azonban továbbra is számítunk, és reméljük, az ErGo-sátor idén is fontos helyszíne lesz a tábornak – nyilatkozta Toró. – Ilyés Szabolcsék részesei, a tusványosi folyamatnak, remélem nem veszítjük el őket.”
A szabadegyetem emblematikus figurájának számító Toró megjegyezte, nem kell a tusványosi program jelentős változására számítani. „Tusványos nem enged a nyitottságából. Értékrendjét megőrzi” – hangsúlyozta Toró. Hozzátette, a témaválasztást idén is az erdélyi magyarság stratégiai céljai, ezek hazai és nemzetközi politikai vonatkozásai határozzák meg. A szabadidős programok pedig ugyanolyan szórakoztatóak lesznek, mint korábban. Azt is hozzátette, már a budapesti megbeszélésen érzékelhető volt, hogy a MIT frissességet, ötleteket hozhat a táborba.

Sándor Krisztina: hagyomány és megújulás
„Örvendünk annak, hogy idéntől ránk hárul a főszervezés, hiszen 2004 óta szerettünk volna bekapcsolódni a szabadegyetem és diáktábor szervezésébe” – jelentette ki a Krónikának Sándor Krisztina MIT-elnök. Hozzátette, érzése szerint elegendő szervezési kapacitással rendelkeznek ahhoz, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. „Korai lenne még arról beszélni, miben változik a Tusványos programja az előző évekhez képest. Annyit azonban elárulhatok, hogy a rendezvény részleteiben mindenképp megújul, de nem lesz idegen a megszokott jellegétől” – mondta a MIT elnöke. Sándor Krisztina úgy véli, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor továbbra is a magyar–magyar párbeszéd fontos helyszíne kell hogy maradjon. „Szándékunk továbbá, hogy programjainkkal nagyobb teret biztosítsunk a magyar–román párbeszédnek” – tette hozzá. 
A MIT elnöke úgy nyilatkozott, a koncertek, szabadidős programok továbbra is fontos részét képezik majd a rendezvénynek, de alternatív művészeti ágak bevonásával is szélesítenék a kulturális programok kínálatát. „Nem lesz lényegi változás a koncertkínálatban sem: igyekszünk változatos zenét szolgáltatni, továbbra is teret biztosítunk a népzenétől a világzenén át a népszerű magyar könnyűzene képviselőinek is” – mondta Sándor Krisztina. n

A Tusványos története dióhéjban
Tizennyolc évvel ezelőtt Németh Zsolt, Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt ötlete alapján szervezték meg az első nyári szabadegyetemet a Kovászna megyei Bálványosfürdőn, július utolsó hetében. A rendszerváltás utáni első romániai magyar szabadegyetemen olyan témák kerültek terítékre, amelyek a leginkább foglalkoztatták a „szabaddá vált” közösséget: transzszilvanizmus, cenzúra, kisebbségi jogok. Egy évvel később jelent meg a tárgyalt témakörök között a máig is időszerű regionalizmus, önkormányzatiság és kisebbségek viszonyának taglalása. Németh Zsolt és Orbán Viktor mellett az évek során olyan neves romániai és magyarországi személyiségek szerepeltek, mint Emil Constantinescu, Mádl Ferenc, Adrian Năstase, Martonyi János, Markó Béla, Smaranda Enache és Adrian Severin.
A nyolcadik szabadegyetem bizonyos értelemben fordulópontot jelentett a rendezvény történetében: helyszínt váltott a tábor. Már nem a nehezen megközelíthető és egyre mostohább lakhatási körülmények uralta bálványosfürdői kempingbe, hanem Tusnádfürdőn várták a résztvevőket. Ekkor kapta a „Tusványos” ragadványnevet, amely azóta is a tábor sajátos megnevezése.
Az ezredfordulós Tusványos a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) társszervezésében zajlott, ekkor vált ugyanakkor egyértelműbbé, hogy a közéleti kérdéseket taglaló szabadegyetem politikailag is határozott irányvonalat képvisel: kritikusan viszonyul az RMDSZ meghatározó irányvonalához.
2003-ban a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nevet viselő rendezvény társszervezését a kolozsvári ErGo Egyesület vállalja, ugyanebben az évben indult a Tusványos „konkurenseként” számon tartott a Félsziget Fesztivál Marosvásárhelyen, amelyet szervezői ugyancsak július végére időzítettek. A rendezvény az elmúlt évben „nagykorúsodott”: immár tizennyolcadik alkalommal gyűltek össze a vitákra, koncertekre kíváncsi táborlakók.

Gazda Árpád, Gyergyai Csaba


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés