
Fotó: A szerző felvétele
2010. május 31., 10:032010. május 31., 10:03
Az évforduló kapcsán népes holland küldöttség érkezett a városba: Zutphen elöljáróit együtt művészek – zenészek, költők és filmesek – is elkísérték, akik szatmári kollégáikkal együtt négy napon át szórakoztatták a közönséget. Többször is bemutatta előadását a zutpheni Ijsselzangers élőszoborcsoport, nagy sikernek örvendett utcai produkciójával a fapapucsos fúvószenekar, a rockrajongók pedig a holland Moonyard együttes koncertjére csápolhattak. A nyugalmasabb szórakozás után vágyók kóruskoncerteken, költői esteken és a megyei múzeumban megtartott filmvetítéseken vehettek részt.
Az ünnepi események sorozata péntek délben a városházán vette kezdetét, ahol Arnold Gerritsen, Zutphen polgármestere tolmácsolta városának üdvözletét a szatmáriaknak, és örömmel nyugtázta, hogy az elmúlt negyven év alatt sok barátság és kapcsolat született a két település lakosai között. A délutáni szemináriumon a két város képviselői arról beszélgettek, hogy a kultúrák közötti párbeszéd hogyan segíti az európai egység elvének a támogatását. A találkozó fénypontjára szombat délben került sor, amikor Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula és Arnold Gerritsen jelképesen ismételten megerősítette aláírásával a testvérvárosi kapcsolatot. Az ünnepi fogadáson a holland nagykövet asszony, Tanya van Gool is tiszteletét tette.
A legnagyobb közönséget azonban a szombati városnapi rendezvények vonzották, a kihelyezett sörsátrak és miccssütők mellett a színpadon egymást követték a különböző zenés, táncos produkciók. Többek közt megválasztották Szatmár szépét is és divatbemutatókra is sor került. Míg a városközpontban a könnyűzenei produkcióké volt a főszerep, a Kossuth-kertben a népzene kedvelőit és a kisgyermekes családokat várták a szervezők.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.