Hirdetés

Kétségbeejtő mutatók

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Csontritkulástól, szív- és érrendszeri, valamint rákos megbetegedésektől a Hargita megyei lakosok tarthatnak a legjobban – derült ki az Egészségügyi Minisztérium által csütörtökön közzétett Országos Egészségfelmérő Program eddigi, egyéves összesített eredményéből.

Gazda Árpád

2008. augusztus 29., 00:002008. augusztus 29., 00:00

Mint kiderült, a szív- és érrendszeri betegségek, melyek veszélye az eddigi adatok szerint közel 800 ezer embert nyugtalanít, leggyakrabban a székelyföldi megyében, a vizsgálatra jelentkezők 17 százalékánál fordul elő. Országszerte több mint 4 millió személyre, azaz a vizsgálatra jelentkezők 37 százalékára vonatkozóan állapították meg a különböző betegség kialakulásának veszélyét – az összesítésből kiderült, a Kolozs megyeiek 53 százalékkal az élen állnak. A cukorbetegség kialakulásának veszélyét több mint 3 millió személynél mutatták ki. A cukorbetegség kialakulásának veszélye szempontjából Ilfov, Kolozs és Prahova megye áll az élen, míg a székelyföldi megyéket nem jelöli a statisztika sem az élen, sem az utolsók között. Hargita megye viszont a második helyen áll az országban a rákos megbetegedésekre való hajlamot tekintve Ilfov mögött, a programban résztvevők 6 százalékos veszélyeztetettségi csoportjával.

A táblázat másik végén Botoşani, Vaslui és Neamţ megye áll – derül ki továbbá az egészségügyi igazgatóság összesítéséből. Továbbá egy újabb első hely jár Hargita megyének: a csontritkulás kialakulásának rizikója a megyében vizsgálatra jelentkezők közel 18 százalékára jellemző, az országban pedig 300 ezer személyre. A másik végleten Hunyad és Brăila megye szerepel alig 0,05 százalékos veszélyeztetettséggel. Az agyérrendszeri betegségekre vonatkozó statisztikában – amely szerint a kór veszélye szintén közel 300 ezer személyt fenyeget – a székelyföldi megyéket nem említik. 

Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője a Krónika kérdésére megerősítette a szaktárca által közzétett adatokat, de azt is elmondta, hogy a vizsgálaton való részvétel itt a legmagasabb arányú. Véleménye szerint „ez a magyar ember lelkiismeretességét bizonyítja”. Az igazgatónő ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a TBC-s megbetegedések viszont Hargita megyében a legkevésbé gyakoriak országos viszonylatban. Ez egyrészt a higiéniai állapotokat, másrészt pedig az ellátó rendszert dicséri. Mint mondta, személyesen is beszélt a miniszterrel a kérdésről, a közelmúltban pedig küldtek egy kérést a minisztériumhoz arra vonatkozóan, ha ilyen magas az említett betegségekben szenvedők száma, illetve, ha ilyen nagyarányú a szűrővizsgálatokon való részvétel, helyeket is biztosítsanak a megyének a különböző prevenciós programokban. Ellenkező esetben az igazgatóság vezetője szerint „semmi értelme” a szűrővizsgálatoknak. Eugen Nicolăescu szaktárcavezető egyébként tegnap bejelentette: öt évre terjesztenék ki az Országos Egészségfelmérő Programot. A projektet több ízben is kritizálták amiatt, hogy túl sokba kerül – éves költsége 300 millió euró, és a szenvedélyadóból finanszírozzák – túlságosan bürokratikus, illetve pontatlan.

Gyergyai Csaba, Túros Eszter


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés