Az ügy előzményeként Borbély László pénteken délelőtt a Bernády-házban tartott kampányindító rendezvényén azt kérdeztük a fejlesztési, középítkezési és lakásügyi minisztertől, hogy miközben a Dorin Florea vezette vásárhelyi polgármesteri hivatalban minden lényeges információt magyar nyelven is feltüntetnek, addig olyan közintézmények homlokzatán, folyosóin, irodáiban, ahol magyar vezetők vagy helyettes vezetők vannak, miért egynyelvűek még mindig a feliratok? Példaként a Morent Ilona igazgatta Maros Megyei Nyugdíjpénztárat és a Maros Megyei Közpénzügyi Igazgatóságot említettük, amelynek egyik helyettes vezetője Dénes Irén – mindkettőjüket az RMDSZ juttatta tisztségbe. A nyugdíjpénztárban és az adóhivatalban ugyanis megfordulnak olyan idős falusi emberek, akik saját anyanyelvükön könnyebben, gyorsabban tájékozódnának.
Borbély László jogosnak tartotta felvetésünket. „Sajnos más példákat is tudnék említeni. A napokban beszélni fogok a prefektus asszonnyal, hiszen a prefektúrán sincsenek kétnyelvű feliratok. A nyugdíjpénztár és a pénzügyi hivatal esetében, mivel ezek a szaktárcák irányítása alatt állnak, Bukarestből kell felszólítás érkezzen arra, hogy tegyék ki a magyar feliratokat. Ez ügyben intézkedni fogok” – ígérte a november 30-i választásokon képviselőjelöltként induló miniszter. Ugyanaznap délután Borbély László telefonon értesített, hogy a Maros Vízügyi Igazgatóság homlokzatára kikerült a magyar nyelvű tábla.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.