Hirdetés

Kétmillió gyermekért lettem felelős

Új arculat tervezésével bízták meg Süveges Gergőt, a műsorvezető négygyermekes apai tapasztalatait kamatoztathatja az m2 ifjúsági és gyermekcsatornává alakítása során. Az új intézményvezető blogot indított, amelyre eddig több száz javaslat érkezett. Beszélgetés Süveges Gergővel, az m2 intendánsával.

2011. február 01., 10:082011. február 01., 10:08

– Egy évtizede dolgozik az MTV-nél. Szép szakmai út egy intézményen belül. Műsorvezetőből 2011. január 1-jétől intendáns lett…

– … és egy kicsit műsorvezető is maradtam, hiszen a vasárnapi Ma reggeleket átvettem Betlen Jánostól.

– Miért éppen Önre gondolt az MTV vezérigazgatója?

– Azt mondta, fiatalembert szeretne, aki még nincs nagyon messze a gyerekkorától. Meg hogy négygyermekes apaként feltételezi rólam, hogy „láttam már gyereket”. Ez a leírás persze sokakra illik, de a mélyebb okokra én is kíváncsi lennék.

– Sokat vívódott, mielőtt igent mondott? Miért vállalta ezt a nagy kihívást?

– Az első gondolatom az volt: nekem ez nem kell. És ezt most is tartom: nem nekem kell az intendánsi feladat. Nagyon jól éreztem magam a Ma reggelben is. A második gondolatom viszont az volt: mi van akkor, ha a Kárpát-medencében élő kétmillió magyar anyanyelvű gyereknek és az ő családjuknak viszont nagyon is kell? Mi van akkor, ha tényleg van lehetőség olyan gyermek-, ifjúsági és családi csatornát építeni, amelyik vonzó és van értelme. És bár sűrű hetek állnak mögöttünk, a remény még pislákol bennem, hogy lehet…

– Mi alapján határozzák meg a sávokat?

– Józan paraszti ész alapján és az óránként tucatjával záporozó jó tanácsok, valamint külföldi minták szelektív figyelembevételével. Azt próbáljuk modellezni, a nap mely szakában melyik korosztály van jó eséllyel otthon, ki az, aki éppen tévét nézhet. A megfelelő időben a megfelelő korosztály számára kínálunk műsorokat – és interaktív részvételi lehetőséget. Fontos alapelv a kiszámíthatóság: jól megkülönböztethető és állandó sávokat tervezünk.

– Mennyire támaszkodik a családra, az óvoda-iskola közösségteremtő erejére?

– Minden erőnkkel azon leszünk, hogy be tudjuk vonni a gyerekeket, fiatalokat; hogy részt tudjanak venni a műsorokban, a műsorok készítésében; hogy ismét megtapasztalhassuk a közösségek együtt mozdulását, illetve szeretnénk megteremteni és kihasználni minden internetes és mobiltelefonos lehetőséget.

– A kor kihívásaira is fel kell készülni. Hogyan ötvözi majd ezeket a lehetőségeket?

– A kor kihívásai címszó alatt többnyire technikai kihívásokra szoktunk gondolni. Pedig a kor egyre keményebb kihívásai közé tartoznak a széthulló családok, az egyszülős-egy nagymamás háztartásokban nevelkedő gyermekek, a tévé előtt magukra hagyott vagy éppen csellengő gyerekek, a kérdéseikkel, félelmeikkel, önazonosság-keresésükkel magukra maradó vagy csak egymásra utalt kamaszok, a távlatos cél nélkül útnak induló fiatalok – és így tovább. Ne értsen félre: nem hiszem, hogy a televízió majd célt és harmóniát ad minden lélek számára, nem is ez a feladata. De beszélgetéseket, közös gondolkodást azért talán el tudunk indítani. Szerintem ez a kor legnagyobb kihívása.

– A szakértelmen kívül azonban pénz, nagyon sok pénz is kell ehhez.

– A csatorna zsebe üres, akárcsak a Magyar Televízió zsebe. Ha lesz pénz, az az alapnál lesz. Nagy érdeklődéssel várom, hogyan is működik majd a megrendelő-gyártó kapcsolat.

– Intendánsblog írásába kezdett. Miért érzi úgy, hogy szüksége van a nyilvánosság védelmező erejére?

– Nem ez volt az elsődleges szempont. Nem pajzsot akartam, hanem nyitott felületet. Tíz éve tapasztalom, hogy a döntések valahogyan megszületnek, mi valahogyan megkapjuk őket, és többnyire senki nem érti, miért így, miért akkor, miért úgy, miért nem másképp. Azt remélem, hogy a döntések kicsit átláthatóbbak is lehetnek. Arról nem is beszélve, hogy a terveink, törekvéseink gyors társadalmi kontrolljára is nagy lehetőség az m2intendans.blog.hu oldal: ki is fogjuk használni. És persze az oldal naplófunkciója is fontos. Sűrű időszak áll előttem: nem árt megörökíteni belőle néhány mozzanatot.

– Kap ott azért hideget és meleget egyaránt.

– Ahogy ez a nyílt internetes felületeken általában lenni szokott. Sosem az a baj, ha valaki kritizál, netán sommás véleményt mond. Sokkal nagyobb baj, ha nem vagyok hajlandó észrevenni a bírálatok mélyén olykor meglévő igazságot. De van ennek másik oldala is: az, hogy a blog ötletládájában lassan ötszázhoz közelít a javaslatok száma, szerintem olyan beszédes tény, amelyet nehéz félremagyarázni.

Csorba Mária

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
Hirdetés