
Egy segítő kéz mindig jól jön az időseknek
Fotó: Borbély Fanni
Közel kétmillió euró értékű európai uniós finanszírozást nyert el a Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC) és a Dél‑Nyugat Szatmár Vidékfejlesztési Akciócsoport (GAL) az egyedül élő, alacsony jövedelmű idősek támogatására a Nagykároly és Tasnád térségben. A támogatás célcsoportját a 65 év feletti, minimálbér alatti nyugdíjjal rendelkező, egyedül élő idősek alkotják.
2026. április 04., 12:002026. április 04., 12:00
Mindkét pályázatot a Befektetések és Európai Projektek Minisztériumához nyújtották be: a szociális igazgatóság mint projektvezető, GAL pedig partnerként vesz részt a folyamattervben. A támogatás lehetővé teszi a már működő szociális szolgáltatások folytatását, amelyeket a kistérségi tömörülés 2023 óta biztosít a Terézia és Bernard idősgondozó központokon keresztül – közölte az Agerpres hírügynökséggel Tóga Gergő, a GAL vezetője.
„A GAL továbbra is házi gondozást végez majd, projektenként tíz gondozóval, tehát összesen húsz fővel. A szociális igazgatóság pszichológusokat biztosít, és átveszi a Terézia és Bernard központok munkatársait, akik heti 5–15 órát töltenek majd minden idős személlyel, szükség szerint” – magyarázta Tóga Gergő.
A szolgáltatások között szerepel:
A feladatokat szakképzett személyzet – szociális munkások és házi gondozók – látják el.
A 2023-ban megnyitott Terézia és Bernard központok korábbi uniós finanszírozása 2024 novemberében zárult le, azóta a GAL és a helyi önkormányzatok, valamint a megyei tanács támogatásával működnek tovább.
Az Aktív támogatás a szociális szükségletekhez és a Szatmár megyei vidéki térség idős felnőtteinek segítéséhez című (román betűszóval: SANSA – ESÉLY) projekt célja, hogy javítsa 110, kiszolgáltatott helyzetben élő idős ember életminőségét Börvely, Kaplony, Csomaköz és Csanálos településeken, a projekt teljes értéke közel 4,95 millió lej.
A második program a Kiterjesztett szolgáltatások az egyéni szükségletek támogatására és az idősek ellenálló képességének megőrzésére Szatmár megye vidéki térségeiben (román betűszóval: SENIOR) címet viseli, további 110, vidéken élő, hátrányos helyzetű idős személy támogatását biztosítja. Ez a projekt a Mezőpetri, Piskolt, Mezőterem és Érkávás településeken élő idősekre fókuszál, a teljes költségvetése majdnem 4,97 millió lej.

A romániai városokban élő idősek több mint fele magányosnak érzi magát: minden negyedik ember csak egyvalakivel beszél havonta.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!