2009. augusztus 24., 08:452009. augusztus 24., 08:45
Csíkszeredába hívja össze a székelyföldi önkormányzati nagygyűlést az RMDSZ, és szeptember 4-én, tehát egy nappal korábban, mint ahogy azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) korábban összehívta – nyilatkozta a hétvégén Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Cáfolta ugyanakkor azt a korábbi hírt, hogy erre a nagygyűlésre csak az RMDSZ önkormányzati képviselőit, polgármestereit hívnák meg.
Amint arról lapunkban is beszámoltunk, a székelyföldi önkormányzati képviselők közös ülésének összehívásáról – az SZNT kezdeményezésére – az Erdélyi Magyar Egyezető Fórum (EMEF) döntött még tavasszal, ám az európai parlamenti választások miatt a kitűzött ülést akkor őszre halasztották, anélkül, hogy pontos dátumot rögzítettek volna. Időközben Izsák Balázs, az SZNT elnöke a szervezete nevében bejelentette: szeptember ötödikére összehívják Székelyudvarhelyre a nagygyűlést, és erre elvárják mind az RMDSZ, mind az MPP tanácsosait. Izsák meghívására Markó Béla RMDSZ-elnök leszögezte: az EMEF által tervezett nagygyűlést nem Székelyudvarhelyen és nem az SZNT által tervezett időpontban tartják meg.
„Nem olyan nagy baj, ha kétnapos rendezvénnyé válik a nagygyűlés, és az sem tragédia, ha két helyszín lesz, remélem, Csíkszereda után Székelyudvarhelyre is eljönnek az önkormányzati képviselők” – jelentette ki a Krónika kérdésére Izsák Balázs. „Az pedig örvendetes, hogy mindenki belátta: szükség van a székelyföldi önkormányzati nagygyűlésre. Amennyiben meghívnak, természetesen szívesen elmegyek Csíkszeredába is, de egyelőre sem én, és tudomásom szerint az MPP polgármesterei vagy tanácsosai sem kaptak meghívót” – mondta Izsák. Véleménye szerint az RMDSZ azért választott más dátumot és helyszínt, mert elfogadhatatlan számukra az SZNT által szorgalmazott autonómia-népszavazás kiírása, illetve az, hogy a nagygyűlés egyfajta előparlamentje legyen a Székelyföldnek, ahol végrehajtandó határozatok születnek. „Hivatalosan még nem tudjuk, mi lenne a célja az RMDSZ által öszszehívott nagygyűlésnek, de úgy tűnik, inkább egy fesztív jellegű rendezvény lesz. Mi a héten nyilvánosságra hozzuk azokat a határozattervezeteket, amelyek elfogadását kérjük az általunk összehívott nagygyűléstől, és akár javaslatokat is várunk az RMDSZ-től ezek kiegészítésére. Velük ellentétben azonban nemcsak kinyilvánítani akarjuk az autonómia igényét, hanem végre is hajtjuk azokat a határozatokat, amelyeket majd elfogadnak az önkormányzati képviselők” – mondta Izsák Balázs.
„Az SZNT meghívott, ezért részt veszünk az ötödikei nagygyűlésen” – szögezte le a Krónikának Thamó Csaba, az MPP Hargita megyei szervezetének elnöke. Véleménye szerint pártállástól függetlenül minden önkormányzati képviselőnek részt kell vennie ezen, és az MPP megyei tanácsi frakciói rendkívüli közös ülés összehívását is kérték Hargita és Kovászna megye tanácselnökeitől, hogy az SZNT határozattervezeteit idejében véleményezhessék. Megkeresésükre még sem Borboly Csaba, sem Tamás Sándor nem válaszolt. Arról, hogy részt vesznek-e Csíkszeredában az RMDSZ által összehívott gyűlésen, Thamó szerint majd akkor döntenek, ha kapnak meghívót. „Egyelőre közülünk senkit, semmilyen formában nem hívtak, ezért nem is gondolkodunk a részvételről” – mondta Thamó.
Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke hétvégén úgy nyilatkozott, ha mindkét rendezvényt megtartják, akkor a székelyföldi önkormányzati képviselők vegyenek részt mindkettőn.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.