
Fotó: Pap Melinda
Tizedik alkalommal szervez egyetemi nyílt napokat az erdélyi magyar középiskolások részére a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet Középiskolások hosszú hétvégéje a BBTE-n címmel szeptember 22. és 24. között.
2022. szeptember 15., 12:392022. szeptember 15., 12:39
2022. szeptember 15., 12:422022. szeptember 15., 12:42
A magyar tagozat szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatása szerint a rendezvényre idén ismét személyes részvétellel kerül sor. Közölték, a program célja, hogy a középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetem kutatói, illetve oktatói munkájába, valamint a kolozsvári diákéletbe. A szervezők ismeretterjesztő előadásokra, illetve közösségápoló, személyiségfejlesztő, interaktív programokra várják a résztvevőket.
Ennek jegyében a szervezők olyan jellegzetes helyszíneket, érdekességeket mutatnak meg a középiskolásoknak, ahol Kolozsvár élete összefonódik az egyetemi élettel, hiszen ezek a helyek életük szerves részét fogják képezni egyetemi éveik során.
Pénteken és szombaton az egyetem oktatói és doktoranduszai ismeretterjesztő előadásokkal mutatják be a karukon zajló kutatói tevékenységeket. A bemutatók a tudományos témák széles spektrumát érintik. Szó lesz mesterséges intelligenciáról, méhekről, Nemes Nagy Ágnesről, játékelméletről, de a BBTE oktatói és doktoranduszai zenei menedzsmentről, modern teológiáról, GIF-ekről, sporteseményekről is szót ejtenek, sőt, a diákok még egy finn nyelvi gyorstalpalóba is bekapcsolódhatnak.
A tudományos bemutatókat követően a diákok karriertanácsadáson vehetnek részt, kincskeresésen bejárhatják Kolozsvárt, illetve ellátogathatnak az egyetem múzeumaiba, csillagvizsgáló tornyába. A szervezők egész Erdélyből várják a végzős középiskolásokat, mintegy 230 résztvevőt.
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
szóljon hozzá!