
2010. június 09., 09:152010. június 09., 09:15
A megyeszékhely önkormányzata május elején helyezte a Harvíz Rt. hatáskörébe a jégpálya melletti Hamerock, illetve a szécsenyfürdői, mindenki által Szeredai strandként ismert létesítmény működtetését.
Amint kiderült, a vízszolgáltatónak nem volt megfelelő anyagi fedezete a fürdőhelyek üzemeltetésére, így pályázatot írt ki a két létesítmény tatarozására és üzemeltetésére. „Sajnos nekünk nem volt előirányozva elég pénz a strandok rendbetételére, főleg a Szeredai strand van nagyon rossz állapotban” – tájékoztatott Zólya László, a Harvíz vezérigazgatója. A vállalkozók által benyújtott szándéknyilatkozatokat egy erre felkért bizottság bírálta el, így nyerte meg a licitet a Cito Electric és a Clublife Kft.
A Cito Electric Kft. vezetője, Bőjte István szerint várhatóan a hét végétől már látogatható lesz a Jégpálya negyedi strand. Az új üzemeltető elmondta, legnagyobb probléma a vízvezetékkel volt, azonban a Harvíz Rt. segítségével sikerült rövid időn belül orvosolni a gondokat. „Kijavítottuk a városi vízellátási rendszert, kitakarítottuk a lefolyórendszert, új illemhelyiségeket és öltözőket kell még kialakítanunk” – részletezte Bőjte. Ugyanakkor – tette hozzá – szeretnék felújítani a strand területén található kézilabdapályát is, azonban egyelőre nem tudni, mekkora területen zajlanak majd a fedett uszodát övező munkálatok.
Zólya László elmondta, azt szerették volna elérni, ha mindkét hozzájuk tartozó strandon ásványvízzel is tölthettek volna fel medencéket. Míg a városban található strandon ezt az akadályt elhárították – egy 3-4 ezer méteres vezeték állapotát kell ellenőrizniük csupán –, a Szeredai strand esetében nem sikerült előrelépni. „A Szeredai strand a közelében lévő, Quantum Hargita ásványvíz-palackozóval áll szerződéses viszonyban, nekik kellene szolgáltatniuk a borvizet, azonban egyelőre nem sikerült zöldágra vergődni velük, és kinyittatni a csapot” – magyarázta Zólya.
A Szeredai strand működtetői egyébként komoly elképzelésekkel vágtak neki a munkának, terveik között szerepel a strand melletti étterem felújítása, egy ifjúsági központ létrehozása, illetve egy élményfürdő felépítése. A fürdő működtetője elmondta, hogy idén 3 medencét töltenek fel vízzel, melyeket előbb újra lebetonoznak. A karbantartási munkálatok azonban a rossz idő miatt a tervezettnél később fejeződnek be, ezért a nagyközönség számára csupán jövő hét elejétől nyílik meg a strand. Várhatóan megújulnak az öltözök, a mosdók, lesz focipálya, teniszpálya és homokozó is. Az olimpiai méretű medencét jövőre teszik használhatóvá.
A belépőárak egyébként nem borsosak, mind a csíkzsögödi, mind a hétvégén nyitó Jégpálya negyedi strandon gyerekeknek 3, felnőtteknek 5 lejt kell fizetniük, a havi bérlet pedig 90 lej, és mindkét fürdőhelyen felhasználható.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.