Hirdetés

Keresztbe tettek a partiumi gyorsforgalmi-építésnek

gyorsforgalmi

Leseperték az asztalról a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi megépítését

Fotó: Haáz Vince

Alig néhány hónappal a kivitelezési szerződés ünnepélyes, hangzatos beszédek által övezett aláírása után hidegzuhany éri a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi útra váró sofőröket: a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) csupán 2027. március elsejétől ad rajtengedélyt az első szakasz megépítésére. A döntést elsősorban költségvetési megszorításokkal indokolják. A pénzhiány más tervezett autópályákat és gyorsforgalmi utakat is érint.

Páva Adorján

2025. szeptember 04., 14:472025. szeptember 04., 14:47

A Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út első, a bihari megyeszékhelyt érintő szakaszának kivitelezésére vonatkozó szerződést májusban írták alá. A munkálatoknak 90 napon belül el kellett volna kezdődniük, és két éven belül be kellett volna fejeződniük. Az új kezdési dátummal azonban az autóút ezen szakaszának kivitelezése nagyjából akkor kezdődik, amikor már el kellett volna készülnie – hívta fel a figyelmet a halasztást feltáró Economica.net portál.

Amely szerint a CNAIR az építő Precon Transilvania–Automagistral Pivden konzorciumnak küldött levélben azzal érvel, hogy

Hirdetés

a kivitelezési ütemtervben előirányzott munkatempó támogatásához szükséges pénzeszközök nem állnak teljes egészében rendelkezésre.

Egy másik tényező, amely a meghosszabbított határidőhöz vezetett, a kisajátítási eljárások elhúzódása. „Ha a pénzügyi helyzet javul, és a kisajátítási eljárásokat a kitűzött határidő előtt lezárják, nyitottak vagyunk az időpont felülvizsgálatára” – áll a CNAIR képviselői által írt, az Economica.net birtokába került dokumentumban.

Amint arról beszámoltunk, az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út első, a Körös-parti városból Nagyszalontára vezető szakaszát egy román–ukrán konzorcium fogja megépíteni.

A szerződés értéke 2,32 milliárd lej (áfa nélkül), a munkálatok kivitelezési ideje 24 hónap, a 33,7 kilométer hosszú autóút megépítését európai uniós alapokból biztosítják az eredeti tervek szerint.

A májusi aláíráskor Florin Birta, Nagyvárad polgármestere úgy fogalmazott, ez egy fontos lépés a város Araddal, majd az európai közlekedési hálózattal történő gyors és biztonságos összeköttetésének megteremtése érdekében. „Ez egy stratégiai fontosságú projekt Nagyvárad és az egész régió fejlődése szempontjából” – szögezte le Florin Birta.

Aki, mint ismeretes, éppen a költségvetési megszorításokat „levezénylő” Ilie Bolojan kormányfő utódja a váradi polgármesteri székben;

a gyorsforgalmi út terv szerinti megépítésének ellehetetlenítése tehát éppen a miniszterelnök „szűk hazájában” történik.

az Arad– Nagyvárad gyorsforgalmi út teljes hossza 120,47 kilométer lesz, és a beruházás három részletben zajlik:

  • Nagyvárad és Nagyszalonta közötti szakasz 33,7 kilométer,
  • Nagyszalonta és Kisjenő közötti szakasz 39,7 kilométer (amelyhez hozzáadódik a magyar határhoz vezető összekötő 10 kilométeres út,
  • Kisjenő és Arad közötti rész 47,07 kilométer (amelyhez hozzáadódik az Arad iparnegyedéhez vezető 2,9 kilométeres összekötő út).

A beruházás az aradi és bihari önkormányzatok, a CNAIR és a közlekedési minisztérium közötti partnerség keretében valósul meg. A finanszírozás jelentős részét az uniós közlekedési program 2021-2027-es kiírása adja.

Az első szakasz építésének halasztása azért is hidegzuhany, mert a nyár folyamán – amint arról beszámoltunk – felgyorsultak a történések a Várad–Arad gyorsforgalmi ügyében:

július végén kijelölték a harmadik, Kisjenő és Arad közötti szakasz építőjét is, augusztus elején pedig a Szalonta és Kisjenő közötti táv „gazdája” is meglett.

Az Economica.net információi szerint más tervezett autópályák és gyorsforgalmi utak is a Várad–Arad autóút első szakaszának sorsára juthatnak, főleg olyanok, amelyek már kijelölt építővel rendelkeznek, viszont a szerződést még nem írták alá. Ilyen az A7-es moldvai sztráda Pașcani–Suceava közti két szakasza, de a nemrég létrehozott új hatóság, a közúti beruházásokért felelő országos társaság (CNIR) által menedzselt autópályák is érintettek lehetnek.

korábban írtuk

Versenyfutás az idővel: megvan a szerződés a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi első szakaszára
Versenyfutás az idővel: megvan a szerződés a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi első szakaszára

„Ma Mircea Mălannal a közlekedési minisztériumban jártam, ahol Sorin Grindeanu miniszter jelenlétében tanúja voltam a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út Nagyvárad–Nagyszalonta-szakaszára vonatkozó szerződés aláírásának” – újságolta csütörtökön Florin Birta.

korábban írtuk

Felgyorsították a gyorsforgalmi út kivitelezését a nyugati határszélen
Felgyorsították a gyorsforgalmi út kivitelezését a nyugati határszélen

Kijelölték a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út második, a Bihar megyei Nagyszalonta és az Arad megyei Kisjenő közötti szakaszának az építőjét. A 39,7 kilométeres gyorsforgalmi szakasz építését egy török–román cégtársulásra bízták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés