
A festői szépségű Kalotaszentkirály és környéke kedvelt turisztikai célpont
Kerékpárutat épít egy évtizedekkel ezelőtt felszámolt vasútvonal töltésére a Kolozs megyei Bánffyhunyad, Kalotaszentkirály (Sancraiu) és Kiskalota (Calatele) települések önkormányzata. A román parlament alsóháza szerdán fogadta el azt a törvényt, amellyel a töltés területét átadja az érintett önkormányzatoknak.
2019. március 20., 19:592019. március 20., 19:59
2019. március 20., 20:352019. március 20., 20:35
Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere, a kerékpárút ötletgazdája az MTI-nek elmondta:
Ekkor azonban felszámolták a vasútvonalat, és felszedték a síneket. A töltés viszont megmaradt, és kiváló alapja lehetne egy elsősorban turisztikai céllal építendő kerékpárútnak.
A polgármester elmondta: a bicikliút kialakítása szerepel a kalotaszegi kistérség fejlesztési stratégiájában és a Leader program keretében el is különítettek erre a célra 300 ezer eurót, amit az önkormányzatok saját forrásokkal egészítenek ki.
Az Erdélyi-szigethegység lábainál fekvő kalotaszegi településeken jelentős a turisztikai forgalom. A faluturizmusáról híres Kalotaszentkirályon 46 vendéglátóegység működik, és – amint a polgármester megjegyezte – a festői szépségű vidéken elhaladó kerékpárút a faluba látogató turistáknak újabb kikapcsolódási lehetőségeket biztosíthat.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
szóljon hozzá!