
Fotó: Ilusztráció
2009. február 28., 10:382009. február 28., 10:38
A Kisinyovból érkező gép nyolc óra öt perckor kellett volna földet érjen Temesváron, ám a műszaki hiba miatt mindössze kilenc óra 44-kor tudott leszállni.
A pilóta leszállás előtt jelezte az irányítóközponttal, hogy gondok vannak a futóművel. Negyed kilenckor már teljes készültségben állt a mentőszolgálat, amelyik húsz mentőautóját küldte a helyszínre. Három tűzoltóautó állt készenlétben, a tűzoltóság egy speciális habbal vonta be a leszállásra kijelölt területet, hogy a földön végigcsúszva ne melegedjen túl és ne lobbanjon lángra a gép. Az irányítótorony azt tanácsolta a pilótának, hogy a lehető legtöbbet maradjon a levegőben és a minimális üzemanyaggal kísérelje meg a leszállást, így kisebb esélye van egy esetleges robbanásnak.
A repülőgép a kifutópálya mellett, egy fűvel borított részen ért földet, a kényszerleszállás alatt senki nem sérült meg. A Carpatair egyelőre elzárkózott a nyilatkozatoktól.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.