2009. szeptember 28., 09:032009. szeptember 28., 09:03
A két szervezet által életre hívott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum pénteki kolozsvári ülésén döntés született a Kulturális Autonómia Tanács megalapításáról – a testületben a helyek 75 százalékát az RMDSZ, 25 százalékát az EMNT jelöltjei töltik be, az alakuló ülést január 16-án rendezik –, az EMEF már működő autonómia szakbizottságán kívül pedig létrehozták a szociális, gazdasági, oktatási, külpolitikai és nemzetpolitikai szaktestületet is. Az EMEF-ülés közben, Markó Bélával közösen tartott rövid sajtónyilatkozat keretében, Tőkés László jelképesnek nevezte, hogy az RMDSZ és az EMNT között teljes az egyetértés Stefan Guşă tábornok Marosvásárhelyre tervezett szobra, illetve a szlovák államnyelvtörvény elítélése tárgyában, szerinte ez is azt bizonyítja, hogy bár az összefogás még „töredékes”, ez nemcsak állapot, hanem folyamat.
Az EMNT elnöke elmondta: az RMDSZ felkérte a nemzeti tanácsot, támogassa Kelemen Hunor államfőjelöltet a november 22-i választásokon. „Megfontoljuk a kérést, előbb viszont látni szeretnénk a jelölt választási programját is.
Másrészt miután bennünket kihagytak a jelölésből, vagyis nem tisztelt meg azzal az RMDSZ, hogy hozzászóljunk, akkor számunkra ez a kérdés nem képezte a magyar összefogás közvetlen ügyét, most viszont, a hivatalos felkérés után már foglalkozzunk az ügygyel” – nyilatkozta Tőkés.
| Tőkés László szerint kikerült az RMDSZ és az EMNT csíkszeredai nagygyűlésén elfogadott memorandumából az a mondat, amely miatt a Székely Nemzeti Tanács a napokban felkérte a székelyföldi önkormányzati képviselőket: ne írják alá a dokumentumot. Az SZNT a memorandum ama kijelentését kifogásolja, miszerint „Romániában nem létezik olyan tudatos központi politika, amely az etnikai arányok megváltoztatására irányul”. Tőkés lapunknak elmondta: a szövegből kiiktatták a „tévedésen alapuló mondatot”, így az SZNT kifogásának tárgya megszűnt. |
Lapunk úgy tudja: az EMNT elsősorban azért nem siet határozni az államfőjelölt támogatásáról, mert az EMEF ülésén nem kapott választ az RMDSZ-től arra: milyen feltételek mentén hajlandó kormányra lépni a szövetség a jelenlegi román nagykoalíció esetleges felbomlása esetén.
Tőkés korábban leszögezte: a kormányszerepet csak akkor érdemes vállalni, ha közelebb visz az autonómia megvalósításához, szerinte ugyanakkor a hatalmi pozícióból eredő források feletti monopóliumát az RMDSZ csúcsvezetői elsősorban politikai klientúrájuk építésére használják, a valós közösségi igények kielégítése pedig háttérbe szorul.
Markó Béla elismerte: az RMDSZ és az EMNT jelenleg másképp, de nem „homlokegyenest ellenkezőleg” látja a kormányszereplés kérdését, a szövetségi elnök természetesnek tartja azonban, hogy a két szervezet külön szemléletet képvisel bizonyos ügyekben.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.