
Fotó: Képernyőmentés
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a Transindex egykori tulajdonosa szerint a portál körül történteknek semmi köze nincs a sajtószabadsághoz. Közben kiderült: már korábban eldőlt, hogy a felmondott újságírók a magyarországi Telex.hu-val indítanak új portált.
2022. február 17., 10:062022. február 17., 10:06
2022. február 17., 10:092022. február 17., 10:09
A kolozsvári székhelyű internetes újság szerkesztősége kedden jelentette be, hogy huszonhárom évnyi működés után testületileg felmondott. A Transindex 11 munkatársa – aki tavaly ősszel adománygyűjtést indított a portál működésének biztosítása érdekében – azzal indokolta döntését, hogy munkájuk az intézményen belül teljességgel ellehetetlenült, és hogy nem hajlandóak semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkát. Arra azonban nem tértek ki, hogy az anyagi nehézségeken kívül mi vagy ki akadályozta tevékenységükben.
Tavaly november 3-án ugyanis levédték a Transtelex.ro és Transtelex.hu domainnevet, Dull Szabolcs, a magyarországi Telex.hu főszerkesztője pedig szerdán – „Szabad sajtót Erdélybe!” felkiáltással – bejelentette: elindul a Transtelex portál, s ehhez az olvasók segítségét kéri. A Telexet egyébként az Index portálnál felállt újságírók hozták létre 2020-ban, és már eddig is több projektjük futott a Transindex-szel. Az összefonódás ugyanakkor ott is tetten érhető, hogy a Telexet kiadó Van Másik Kft. mintájára idén januárban a kolozsvári cégbíróságon bejegyezték a Van Másik Media Srl.-t, minden bizonnyal ez a cég felel majd a leendő portál megjelentetéséért.
Megszólalt közben a Transindex-ügy kapcsán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki 2015-ig többségi tulajdonosa volt a portált kiadó Média Net Kft.-nek. A politikus a Magyar Nemzet napilapnak úgy nyilatkozott, a portál megszűnésével kapcsolatos lépés nyilvánvalóan elő volt készítve, amit a Transtelex domainek tavalyi levédése is bizonyít. „Egyik nap felmondtak, másnap már alkalmazták őket. Ők áldozatnak próbálják bemutatni magukat, de nem áldozatai senkinek és semminek” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy egy sajtóorgánum megszűnése mindig veszteség.

Felmondott az elmúlt hónapokban az anyagi ellehetetlenülés szélére került Transindex teljes munkatársi gárdája, mindezt a szerkesztőség jelentette be kedden.
Kelemen szerint ugyanakkor ennek az egésznek a sajtószabadsághoz semmi köze nincs. „Aki ezt állítja, az nem mond igazat. Ha úgy gondolja, hogy igazat mond, akkor be kell bizonyítania, hogy miként sérült a sajtószabadság. A Transindex mikor és miért nem írhatta azt, amit akart? Ők sejtetnek dolgokat, de nem mondják ki, s ez nem korrekt” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, utalva a transindexesek kijelentésére, miszerint „az elmúlt időszakban egyre inkább beszűkültek az erdélyi magyar szólásszabadság és nyilvánosság terei”.
Kelemen elmondta, az RMDSZ rengeteg sajtóorgánumot finanszíroz a Communitas Alapítványon keresztül vagy direkt módon, de egyetlen esetben sem kért semmilyen tartalmi megkötést. Mint a Krónika megírta, a Transindex éveken keresztül finanszírozásban részesült a Communitastól, tavaly és tavalyelőtt azonban már nem kaptak támogatást.
Hajdú Áron, a portál jelenlegi többségi tulajdonosa a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy nem tudott a Transindex szerkesztőségének felmondási szándékáról, és egyelőre nincs terve az internetes lap működtetésének biztosítására. A portál egyébként a szerkesztőség felmondásáról szóló bejelentés közzététele, azaz kedd óta nem frissült.

Nem tudott a Transindex szerkesztőségének felmondási szándékáról Hajdú Áron, a portál többségi tulajdonosa, aki a Krónikának elmondta: egyelőre nincs terve az internetes lap működtetésének biztosítására.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
1 hozzászólás