
Fotó: László Ildikó
Meg kell fizetniük azoknak, akik felelősek a tragikus kimenetelű székelyudvarhelyi falomlásért – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfő este a Digi24-nek adott interjúban.
2023. december 19., 10:252023. december 19., 10:25
2023. december 19., 10:582023. december 19., 10:58
Beszélt ugyanakkor arról is, hogy az egyik sérült lányt gerinctöréssel szállították Marosvásárhelyre, a másik két sérültet Székelyudvarhelyen ápolják.
„Csak annyit tudunk, hogy napok óta munkálatok folynak az épület körül, egy nagyobb árkot ástak az épület alatt és mellett, és két-három napja a gyerekek szóltak, hogy a falak megrepedtek.
– fogalmazott az RMDSZ elnöke. Hozzátette, telefonon beszélt Hargita megye prefektusával, aki közölte vele, hogy kedd reggel találkozik az épületen végzett munkálatokban részt vevő intézmények képviselőivel, és ellenőrizni fogják az engedélyeket.
hozzátéve, minden szülő biztonságban akarja tudni a gyermekét, amikor iskolába küldi. Kérdésre válaszolva kifejtette, a felújítási munkálatokra általában a helyi hatóságok adják ki a engedélyeket, a munkálatok pedig az építésvezető felügyelete alatt zajlanak.
Mint ismeretes, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületének egyik fala hétfő délután omlott le. Négy 15 és 17 év közötti tanuló a romok közé szorult, egyikük életét vesztette, hárman kórházba kerültek.

Leomlott hétfőn a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egyik fala, a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szerint négy diák rekedt a romok alatt.

Rendőrségi vizsgálat indult a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületénél történt, egy halálos áldozatot és három sérültet követelő falomlás ügyében.

Mély fájdalommal értesültünk a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonával történt tragédiáról – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn az MTI-vel.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!