
Kelemen Hunor: az erdélyi magyarok nem engedhetik meg maguknak, hogy kisebb arányban menjenek el szavazni, mint az országos átlag
Fotó: Pinti Attila
Senki ne maradjon távol az urnáktól vasárnap a romániai helyhatósági és EP-választásokon, és akkor urnazáráskor az RMDSZ elmondhatja, hogy jól szerepelt – hangsúlyozta Kelemen Hunor pénteken Csíkszeredában.
2024. június 07., 20:452024. június 07., 20:45
2024. június 07., 20:492024. június 07., 20:49
Az RMDSZ elnöke a Mikó-vár előtti téren tartott kampányzáró rendezvényen elmondta: a kampány pénteken véget ért ugyan, de a munka még nem fejeződött be, a neheze – a mozgósítás – még hátra van. Hangsúlyozta: az erdélyi magyarok nem engedhetik meg maguknak, hogy kisebb arányban menjenek el szavazni, mint az országos átlag, mert ez az arányok eltolódásához vezetne. És akkor, bár az RMDSZ megőrzi 200 polgármesterét, nem fogja tudni felmutatni, hogy erős közösség – utalt Kelemen Hunor az EP-választások ötszázalékos bejutási küszöbére.
Az RMDSZ elnöke elmondta: kampánykörútja során azt tapasztalta, hogy az országban jobb a hangulat, mint négy-öt éve, sok fiatal bekapcsolódott a munkába, például Csángóföldön, a szórványban. Úgy vélte, ezeken a helyszíneken abban az értelemben is érzik a vasárnapi választás tétjét, hogy „magyarveszély” van, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Szatmárban az RMDSZ ellen szövetkezett, Kolozsváron megszüntetné az önálló magyar iskolákat.
– fogalmazott Kelemen Hunor.
Fotó: Pinti Attila
Emlékeztetett az EP-választások tétjére, miszerint magas részvétel esetén 500 ezer magyar szavazat kell a győzelemhez, és a megmaradáshoz újra és újra győzni kell – fogalmazott. Hangsúlyozta: nemcsak az elöljáróknak kell felelősséget vállalniuk a közösségért, hanem a polgároknak is a kisebb-nagyobb közösségért, és a felelősség a helyi és megyei képviselet mellett az EP-képviseletre is kiterjed.
Az Európai Unió „útelágazáshoz” érkezett, és az erdélyi magyar EP-képviseleten is múlik, hogy sikerül-e megfelelő irányba vezetni az autót – mondta. A személyes felelősségre apellálva kijelentette: nemcsak a kisközösségi ügyekért vagyunk külön-külön felelősek, hanem az erdélyi magyarságért, az egész magyarságért is. Hozzátette: Romániában a vasárnapi választás csak a „főpróba”, az államfőválasztás lesz az „ősbemutató” szeptemberben, a „nagyelőadás” pedig a december 8-i parlamenti választás lesz, amikor szintén győzni kell.
Korodi Attila, Csíkszereda újrázni készülő RMDSZ-es polgármestere arról beszélt, hogy a kampányban 11 ezer házat kerestek fel a városban, és azt tapasztalták, az emberek tudják, miért fontos, hogy az RMDSZ jelen legyen a döntéshozatalban, és szeretnék, ha jelöltjei folytatnák a munkát. Borboly Csaba, az RMDSZ Csík területi szervezetének elnöke azon meggyőződésének adott hangot, hogy két nap múlva „Csíkban a tulipán elfoglalja minden polgármesteri hivatal kiskertjét”.

Az Európai Bizottság többször bizonyította, hogy nem vesz tudomást a polgárok akaratáról, magasról tesz rájuk, ami elfogadhatatlan, ezért a brüsszeli hozzáállásnak változnia kell – állapította meg a Krónikának adott interjúban Kelemen Hunor.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Átalakítják, modernizálják az ikonikus brassói Fekete templom körüli teret, a nagyszabású projekt keretében kőből készült szökőkutat, az impozáns épület stílusához illeszkedő padokat és pihenőalkalmatosságokat, információs kőtáblákat helyeznek el.
Nyilvánosan bírálta a magyar nyelv használata miatt Pataki Csabát, a Szatmár Megyei Tanács elnökét az USR megyei szervezete, de az RMDSZ-es politikus szerint a román párt melléfogott.
A Wizz Air bejelentette, hogy Kolozsvárról két újabb helyszínre indít járatokat: az egyik célpont nem új, hiszen korábban már szerepelt a kínálatban, csak megszüntették.
Romániában a magyarellenes megnyilvánulások továbbra is jelen vannak mind a közéletben, mind a mindennapokban – állapítja meg kedden közzétett hírlevelében a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
Petícióval fordul a csíkszeredai városvezetés Ilie Bolojanhoz annak érdekében, hogy utólag lehessen csökkenteni a helyi adókat és illetékeket, illetve a fogyatékkal élőknek lehessen kedvezményeket biztosítani – erről döntött kedden a város tanácsa.
Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.
Súlyos baleset történt hétfő este a Nagyvárad–Félixfürdő közötti országúton – a váradszentmártoni kerülőúton –, ahol két személygépkocsi ütközött.
Több mint 67 ezren látogatták a közgyűjtemény kiállításait és rendezvényeit. A legnépszerűbbek közé tartozik az 1848–1849-es Ereklyemúzeum és a világhírű magyar festők műveiből álló Képtár.
szóljon hozzá!