2011. február 08., 10:212011. február 08., 10:21
A két településen áthalad a 12-es országút, Brassó felől ezen az útvonalon érkeznek Sepsiszentgyörgyre a látogatók, ezért az elöljáró fontosnak tartja, hogy a város bejárata rendezett legyen. A tavalyi költségvetésben 30 ezer lejt különítettek el e célra, a pályázati kiírás szerint ezer lejjel támogatták egy kapu felállítását.
Antal Árpád elmondta, Szotyorban néhány nagyon szép kaput állítottak, de a tavalyi keretösszeg nem fogyott el. A polgármester szerint a programot idén is folytatják, valószínűleg kedvezőbb feltételeket szabnak, hogy többen pályázzanak a támogatásra. A cél, hogy egyre több lakos cserélje ki a régi kapuját, ám a modern bejáratok helyett hagyományos székely kaput faragtasson, ezzel is hangsúlyozva a térség identitását.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök korábban elmondta, a megyei önkormányzat egyik idei prioritása a székelykapu-program, kormányzati és EU-s alapokból, ugyanakkor kalákában próbálják felújítani a faragott, a rakott és a kőkapukat. A faragómesterek szerint a legolcsóbb az úgynevezett „gyalog székely kapu”, amely galambdúcos kiskapuból és kocsibejáróból áll, ez szereléssel együtt ezer euróba kerül. A mesteremberek szerint egy székely kapu kifaragása egy-két hónapig tart, ha legalább öten dolgoznak rajta.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.