2010. augusztus 06., 12:592010. augusztus 06., 12:59
Kolozsváron több ház pincéjét elöntötte a víz azt követően, hogy csütörtökön erőteljes vihar sepert végig a városon. Egy vendéglő terasza beomlott, miután az esőzés nyomán lehullt jelentős vízmennyiség miatt kisebb földcsuszamlás történt.
Désen egy iskola tetejét tépte fel a szél, Bánffyhunyadnál pedig az E60-as jelzésű úton nehezen lehetett közlekedni, miután több centiméteres víz lepte el az úttestet. Beszterce-Naszód megyében is komoly esőzések voltak, Naszód városban például az igazságügyi palota pincéje került víz alá.
Pénteken és szombaton újabb viharokra lehet számítani. A meteorológusok előrejelzése alapján sárga színű viharriadót jelentettek be, amely pénteken délután helyi idő szerint háromkor lép érvénybe, és szombat estig tart. A lehulló csapadékmennyiség elérheti négyzetméterenként a 25-30 litert, de Bánságban és Olténiában négyzetméterenként a 60-70 litert is elérheti.
Az ország déli és keleti részén kánikula van, a hétvégén is ugyanerre kell számítani, de a meteorológusok szerint akár itt is viharos időjárás alakulhat ki.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.