
Fotó: A szerző felvétele
2008. június 16., 00:002008. június 16., 00:00
tájékoztat Antal Kinga, a váradi Fekete Sas palota alagsorában működő diákmunka-közvetítő szolgálat munkatársa. – A cégek egymásnak ajánlanak bennünket, így érkeznek el hozzánk az ajánlatok.”
Feláldozza a vakációt
A vakáció a pihenés ideje, de sok diák a nyári hónapok alatt munkát is vállal, hogy előteremtse a szórakozáshoz, kikapcsolódáshoz szükséges összeg legalább egy részét. Egyesek az újságokban meghirdetett szezonmunkára jelentkeznek, mások pedig a közvetítő irodát keresik fel.
Amikor ott jártunk, megismerkedtünk Farkas Kinga másodévessel, aki már próbálta a szórólapozást is. Jelenleg két kisgyermekre vigyáz, és a nyári hónapokat munkával tölti majd.
„A legtöbb, amit szórólapozással megkerestem, 45 lej volt, akkor 5500 lapot kellett postaládákba tenni. Igaz, erre három napot kaptam. Ezt komolyan érdemes csinálni, mert a cégek ellenőriztetik, hogy valóban oda kerültek-e a reklámanyagok, ahová kell” – meséli a diáklány. A gyermekvigyázásra újsághirdetés nyomán jelentkezett, mint mondja, jól jön a keresete. Nyaralásra viszont idén nem is gondol, hiszen szombat délelőttönként is dolgozik a gyermekek mellett, így körülbelül egy hete lesz szabad ezen a nyáron.
Szórólapozás, kérdőívezés
„Leggyakoribb munka a szórólapozás, ezt utcán osztogatják, vagy postaládákba helyezik el. A postai szórólapozás kötetlen idejű, a diák maga alakítja a programját. Viszont az utcait általában meghatározott időben kérik. Szolgáltatásunk lényege, hogy a munkakereső diákok bejelentkeznek, mi elkérjük az e-mail címüket, telefonszámukat, és megadjuk az elérhetőségeinket, s mikor adódik valami, értesítjük őket” – hangsúlyozza Antal Kinga. A szórólapozás mellett kérdőívezés adódik, vagy a nagyobb kiállítások előtt keresnek standokhoz hostesseket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy főleg a nagyobb rendezvények (Félsziget, Tusványos, Rockmaraton) előtt nő meg a pénzkereset iránt érdeklődők száma. Ugyanakkor a fesztiválok ideje alatt adódó munkákra tavaly például nehezebben találtak embereket. Antal Kinga szerint vakációban több középiskolás, év közben több egyetemista keresi meg a közvetítő irodát, mivel sokan hazautaznak a nyári hónapokra, mondja.
Külföldi lehetőségek
A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszövetsége (PKED) honlapján önkéntesek számára hirdetnek külföldi munkát. „Az önkéntesség nálunk kevésbé elterjedt, mint Nyugat-Európában, de voltak már érdeklődők” – tájékoztatott Kedves Péter PKED-elnöktől.
Viszonylag kevés pénz jár a külföldi szociális, kulturális intézményekben munkát vállalóknak, a szállás és az ellátás mellett azonban ez a fajta munkavállalás jó lehetőség a nyelvtanulásra. Hátránya, hogy mivel általában hat vagy tizenkét hónapra fogadják az önkénteseket, az egyetemistáknak be kell fagyasztaniuk az évet.
A PKED nem hagyományos munkaközvetítéssel foglalkozik. Ott csak a lehetőségekről tájékoztatják az egyetemistákat. Közel ezer e-mail címre küldik ki a munkaajánlatokat, illetve kirakják az egyetemen a hirdetőtáblákra. Megadják az ajánlattevő elérhetőségét, s a diák maga bonyolítja le a munkavállalást. Kerestek már kerékpáros futárokat és fordítóirodába munkatársat, vagy jogosítvánnyal rendelkező diákot, de ezek az ajánlatok rendszertelenek.
Tusványoson 31 PKED-s, a Váradon megtartandó nyári egyetemen pedig mintegy húsz vállal munkát, említi Kedves. Bekapcsolódtak az American Experience és Student Travel programokba is, az Egyesült Államoktól Görögországig vállalhatnak munkát az egyetemisták, igaz, szigorúbb feltételek mellett.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.