2008. október 31., 00:002008. október 31., 00:00
A bevétel jelentős részéhez, 22,5 millió lejhez egy földterület eladásával jutott az önkormányzat, 7,3 millió lejhez pedig központi támogatásból és saját forrásokból jutottak.
A költségvetés-módosítás jóváhagyásával a civil szervezetek és egyházak júniusban felfüggesztett támogatását is folytatta az önkormányzat. A módosítás megszavazása nem zajlott azonban vita nélkül, a demokrata-liberális párti tanácstagok számon kérték a pályázatok újraértékelésével foglalkozó bizottságtól a jegyzőkönyveket, annak megalakítása idején ugyanis nem kívántak részt venni munkájában. Biró Rozália alpolgármester elmondta: azoknak a szervezeteknek folyósítanak elsősorban pénzt, amelyek a támogatás felfüggesztésekor már teljesen vagy részben elszámolták a költségeket, illetve folyamatban lévő pályázataik vannak.
Az egyházak 753 ezer lejnyi támogatást kaptak, ebben az évben összesem 1,7 millió lejben részesültek. Harminc kulturális projektet 112,7 ezer lejjel, hat eurorégiós pályázatot 18,6 ezer lejjel, tíz sporttal kapcsolatos projektet közel 81 ezer lejjel támogat az önkormányzat. Környezetvédelemre kilenc szervezet kapott 24 ezer lejt, nyolc tanügyi tárgyú pályázatra 27,6 ezer lejt juttattak. Az ifjúsági szervezetek 26 pályázata 66,7 ezer lej támogatásban részesül.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.