Hirdetés

Kampány újratöltve

Sepsiszentgyörgy - A lakosokkal beszélnek a jelöltek Alig járt le a helyhatósági választás első fordulója, az ismét megméretkező sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltek máris a második fordulóra készülnek. A Magyar Polgári Párt (MPP) már tanácsosi tisztséget szerzett képviselői csapatokban járják a várost, hogy személyesen is meghallgassák a lakosság észrevételeit, panaszait.

2008. június 06., 00:002008. június 06., 00:00

Csinta Samu, az alakulat polgármesterjelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a következő napokban igyekeznek minél több sepsiszentgyörgyi polgárt megszólítani, és szeretnék egyúttal mozgósítani azt a rejtőzködő szavazóbázist, amely az első fordulóban kivárt, és nem ment el voksolni. Csinta ugyanakkor elmondta, az MPP elhatárolódik attól az írástól, amely szerint negatív kampányra készültek volna. Amint arról beszámoltunk, Antal Árpád, az RMDSZ jelöltje szerdán idézte a magyarországi www.zona.hu portálon megjelent cikket, amely szerint az MPP támadó kampányra készült. Csinta Samu azonban cáfolta a vádat, s bejelentette, be fogják perelni az írás szerzőjét. Mint tájékoztatott, felvették a kapcsolatot a portál vezető szerkesztőjével, aki megígérte, kivizsgálja, hogyan történhetett meg a tévedés, és a durva csúsztatás. Kovács István unitárius lelkész is visszautasítja a vádat, miszerint tetten érték, amint letépte az RMDSZ plakátjait. Kovács elmondta, valóban eltávolította saját plakátjairól a Tamás Sándor nevét tartalmazó szalagcsíkokat. „Ezt telefonon közöltem is Tamás Sándorral” – jelentette ki Kovács István. A lelkész közölte, amikor az RMDSZ jelöltjei ellopták a Háromszék napilap fejlécét, „tolvajkulccsal jutottak be a megyeházára, és erre készül Antal Árpád is, aki négy évvel ezelőtt a PSD-s polgármesterjelölt kampánystratégája volt, és jelenleg is ugyanaz az üzletemberi kör áll a háta mögött”. „A két polgármesterjelöltet az is minősíti, hogy amíg Csinta a kampány előtt feladta állását, addig Antal Árpád továbbra is felveszi a parlamenti képviselői fizetést, miközben ő is csak a kampánnyal foglalkozik” – hangoztatta Kovács.
Antal Árpád csütörtöki sajtótájékoztatóján a Székelyföldi Politikai Testület létrehozását szorgalmazta. Az RMDSZ polgármesterjelöltje megválasztása esetén Sepsiszentgyörgyre hívná a székelyföldi megyei tanácselnököket és polgármestereket, hogy beszéljék meg a testület prioritásait, és dolgozzanak ki egy ütemtervet. Mint hangsúlyozta, a székelyföldi megyékben fontos, hogy az önkormányzati vezetők fogalmazzák meg igényeiket Bukarest felé, hogy ezeket a parlamenti képviselők egységesen tudják megjeleníteni.
Antal arról is beszámolt, hogy a következő napokban a román lakosságot is megszólítja. Elmondta, azok a románok, akikkel eddig beszélt, általában úgy érezték, hogy a magyar jelöltek elhanyagolják őket.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
Hirdetés