
Fotó: A szerző felvétele
2010. április 20., 08:372010. április 20., 08:37
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy a világ Istentől elpusztíthatatlan örökséget kapott, Jézus Krisztus szeretetét, amellyel lámpásként világíthat a keresztény ember a világban.
„Jókedvem idején meghallgattalak, a szabadulás napján segítettelek” – idézte a püspök Ésaiás próféta könyvét. Rámutatott, amikor már azt hisszük, elértük a célunkat, az Úr épp akkor nyújtja a segítséget, amire szükségünk van, csakis „jókedvéből”, tehát pusztán kegyelemből.
János-Szatmári Szabolcs, az egyetem rektora szerint a tízéves intézmény nemrég érte el legfőbb célját, az akkreditációt. Az oktatáson kívül arculatát elsősorban a hagyományok határozzák meg, a gólyatábor, a Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia, illetve az egyetemi napok. A héten sorra kerülő programok közül főként azokat dicsérte, amelyek az egyetem hírét kiviszik a nyilvános terekre, hiszen lényeges, hogy a PKE a város kulturális életében is jelen legyen.
Tolnay István, a PKE vezetőtanácsának alelnöke a kezdetekre emlékezett vissza. Felidézte: 1990-ben indult be itt a református vallástanárok képzése, először mindenféle engedély nélkül, a rákövetkező évben pedig a hivatalos ügyek rendeződésével létrejött a Sulyok István Református Főiskola, az egyetem jogelődje. Ezért szíve szerint inkább húsz-, mint tízévesnek tartja a PKE-t – fogalmazott.
Hangsúlyozta: az intézményt minden tanár és hallgató közösen építette az évek során. Katona Tibor, a PKE diákszervezetének elnöke úgy vélekedett, az új formában megrendezett egyetemi napok az eddigieknél jobban összefogják a különböző szakokat. Ma a szociális munka szak napja van, amely véradással kezdődik, a hét során pedig számos előadásra, beszélgetésre, vetélkedőre kerül sor. Több koncertet is tartanak, szerdán a Transylmania és DJ Goranga, szombaton pedig a magyarországi Sub Bass Monster lép fel.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.