
Fotó: Agerpres
2008. december 16., 10:012008. december 16., 10:01
A leendő Boc-kormány december 22-én várható parlamenti megerősítése esetén 90 napon belül időközi polgármester-választást írnak ki Kolozsváron, addig viszont a két alpolgármester egyike, László Attila (RMDSZ) vagy Sorin Apostu (PDL) látja el a feladatkört.
„Emil Bocnak olyan kormányt kell alakítania, amelyet a parlament is elfogad, és ha ez megtörténik, tizenöt nap áll a rendelkezésére, hogy feloldja a kormányfői, illetve polgármesteri tisztségek közötti összeférhetetlenséget” – magyarázta a Krónikának László Attila. Hozzátette: a városi tanácsnak ezt követően kell eldöntenie, hogy az időközi polgármester-választásig ő vagy kollégája, Sorin Apostu lesz a megbízott polgármester. László szerint erre valószínűleg 2009 januárjában kerül sor. „Ha valóban szükség lesz időközi polgármester-választásra, elég időnk lesz eldönteni, hogy mitévők legyünk” – válaszolta László Attila a Krónika azon kérdésére, hogy az RMDSZ indít-e saját jelöltet. A 2008. június elsejei helyhatósági választásokon Emil Boc a szavazatok 76,2 százalékával már az első körben megszerezte a polgármesteri mandátumot, László Attila 8,4 százalékkal a második helyen végzett, a többi jelölt 5 százalék alatt teljesített.
Korainak tartja a polgármester-választásról beszélni, és bármiféle találgatásba bocsátkozni Eckstein-Kovács Péter is. Az RMDSZ színeiben négy évig parlamenti, majd önkormányzati, az utóbbi tizenkét évben pedig szenátori mandátummal bíró kolozsvári ügyvéd a 2000. évi helyhatósági választásokon indult a kincses város polgármesteri székéért, akkor a szavazatok több mint 22 százalékát begyűjtve jutott Gheorghe Funar nagyrománia-párti (PRM) jelölttel a második fordulóba. Eckstein-Kovács azért lépett vissza a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, Şerban Rădulescu javára, mert a felmérések azt mutatták: míg a második körben 35 százalékra növelheti támogatottságát, addig az első körben 20 százalék alatt teljesítő Rădulescu megközelítheti az 50 százalékot. A PSD jelöltje a második körben a voksok 47 százalékát kapta, Funar viszont közel 53-at, így sikerült megtartania polgármesteri mandátumát 2004-ig, amikor Emil Boc váltotta a kincses város polgármesteri székében.
„Ha valóban szükség lesz előrehozott polgármester-választásra, alaposan meg kell fontolni, hogy az RMDSZ egyáltalán állítson-e jelöltet, vagy sem, s ha igen, kit. Minden attól függ, hogy milyen politikai megegyezések lesznek” – mondta lapunknak tegnap Eckstein-Kovács Péter, aki sejteni engedte, hogy nem zárkózik el az esetleges jelöléstől. A kolozsvári liberálisok viszont máris készülnek az időközi választásra. Marius Nicoară megyei pártelnök meglepőnek, de jónak tartotta Emil Boc kormányfővé való jelölését, ami szerinte jót tesz Kolozs megye további fejlődésének. Bejelentette: a PNL Horea Uioreanu városi pártelnök és parlamenti képviselő, Steluţa Cătăniciu kolozsvári önkormányzati képviselő és Lucia Morariu államtitkár közül választja ki a leendő polgármesterjelöltet.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.