Hirdetés

Jótékonysági koncertet szerveznek a szentjobbi gyerekek megsegítésére

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Három épületben összesen negyvenhárom kiskorúnak és fiatalnak ad otthont a szentjobbi Szent István Szociális Központ – az azonos nevű civil szervezet által működtetett otthonok számára gyűjtene össze minél több pénzt az ausztriai Spirit of Europe klasszikus zenei együttes vasárnapi nagyváradi koncertjén.

Nagy Orsolya

2009. szeptember 11., 09:262009. szeptember 11., 09:26

A szervezet 2002-ben vásárolta meg az első ingatlant, amelyet felújítottak, kibővítettek, és 2004-ben már az első gyerekek is beköltözhettek – tudtuk meg a központ egyik vezetőjétől, Soós Attilától. A Szivárvány-ház vagy domonkosok háza néven ismert ingatlan szolgál most a szervezet székhelyéül, ugyanakkor 23 kiskorúnak is otthont biztosít.

A gyerekekkel rendkívül kedves, türelmes nővérek foglalkoznak: ottjártunkkor épp Szerafina nővér segített néhány kislánynak piros szívecskéket ollózni papírból. A gyerekek elmondták: a formákat ajándékul szánják mindazoknak, akik eljönnek majd a vasárnapi koncertre: a zenészeknek, a szponzoroknak, a segíteni akaró vendégeknek. Dr. Földes Béla, a szervezetet fenntartó alapítvány alelnöke elmesélte: van olyan gyerek, aki kilencévesen került az otthonba, úgy, hogy még egyáltalán nem járt iskolába.

A tapasztalatok azonban azt mutatják, a gyerkőcök nagyszerűen integrálódnak a falusi vagy akár városi iskolák osztályközösségeibe: olyan is van köztük, aki kiemelkedő tanulmányi eredményekkel büszkélkedhet. A ferences házban laknak a legnagyobbak, összesen kilencen: közülük a legtöbben már középiskolába járnak, Nagyváradra vagy a környékre.

Az alapítvány dolgozói azt remélik, mindannyiuknak sikerül egy szakmát elsajátítani, és aztán megállni a saját lábán. De innen nem kerül az utcára senki, amikor betölti a tizennyolcadik életévét. Földes doktor azt mondja, itt akár 26 éves korig is ellakhat bárki, s ha nem sikerül lakást és munkát szereznie, az alapítvány alkalmazásába is állhat.

A Tarka Kövek Háza azért kapta ezt a nevet, mert az ide került gyerekek – valahányan 3 és 13 éves kor közöttiek – több nemzetiséget képviselnek: magyarok, románok és romák egyaránt vannak köztük. Földes kiemelte: fontosnak tartják, hogy mindannyian megőrizzék a nemzeti identitásukat, és egyben egymás kultúráját is megismerjék és megszeressék.
Az alapítvány egyéb pénzszerzési lehetőségeken is gondolkodik.

Hamarosan elindítják asztalosműhelyüket, illetve folyamatosan dolgoznak ötvenhektárnyi termőföldjükön is, amelynek terméséből el nem adnak ugyan, de legalább a Tarka Kavicsok Házának udvarán tartott házijószágok etetését megoldják. A jótékonysági koncertre vasárnap, szeptember 13-án este hétkor kerül sor a római katolikus székesegyházban.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
Hirdetés