
Fotó: A szerző felvétele
2010. február 12., 09:072010. február 12., 09:07
Lekerült a nagyváradi önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésének napirendjéről az a tervezet, amely a premontrei szerzetesrend temploma mögötti sportpályák használati jogáról rendelkezett volna. A létesítményt az Akarat (Voinţa) Sportklub használja 1954 óta, jogos tulajdonosa azonban a szerzetesrend.
Fejes Rudolf Anzelm, a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság apátkanonokja érdeklődésünkre elmondta, a sportpályákat többször is elkobozták: először 1937-ben, majd ’40-ben, később pedig, a kommunizmus idején a telekkönyvben átírták a tulajdonos nevét, így az okirat szerint a létesítmény állami tulajdonba került. Visszaperelés alatt jelenleg csak egy kis része áll, néhány négyzetméteres terület, amely valaha a rend jogakadémiájának kertje volt. Az apát az Úri (Ciorogariu) utcai templommal együtt kéri vissza ezt a telekrészt, jogilag ugyanis jelenleg az istenháza is az állam tulajdona.
Szintén a szerzetesrendé volt a jelenlegi Mihai Eminescu Főgimnázium épülete is, itt működött annak idején a premontreiek gimnáziuma. Az erre vonatkozó visszaigénylési perben elsőfokú döntéssel a rend javára döntött a legfelsőbb bíróság, a legközelebbi tárgyalás áprilisban lesz. Fejes Rudolf Anzelm úgy véli, a városi önkormányzat azért szeretné mihamarabb birtokba venni a sportpályát, hogy a jogi helyzetet ily módon tisztázva vegye elejét az intézményt negatívan érintő döntésnek.
Ilie Bolojan polgármester egyébként a megyei sajtóban nemrég azt nyilatkozta, az elsőfokú döntés elutasította a rend kérését, ebből az apát vagy az elöljáró tájékozatlanságára következtet, vagy arra, hogy a végső döntés, bár még nem hivatalos, mégis tudvalevő. Az is probléma, hogy egy okirat viszszadátumozása miatt a telek hivatalosan nem a kommunizmus ideje alatt, hanem korábban, a királyi Románia idején került elkobzásra.
A létesítmény egyébként mintegy ezer négyzetméteren terül el. Két részből áll: a nagyobbik valaha a kolostor kertje volt, zöldséget termesztettek, állatokat tartottak itt, a kocsiszín is itt állt. A másik, kisebbik terület a jogakadémia kertje volt. Az Akarat Sportklub jogutódja az önkormányzat elhalasztott határozattervezete szerint most nem használhatná a pályát ingyenesen.
A tervezet indoklása az alkotmány egyik kitételére hivatkozik, amely szerint a közvagyon elidegeníthetetlen. A polgármester azt mondja, nem tervezi másra használni a telket, mint sporttevékenységre, egyszerűen azzal nem ért egyet, hogy egy sportklub díjmentesen használhassa a létesítményt. A tanács pénteki rendkívüli ülésére egyelőre nem tűzték újra napirendre a tervezetet.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.