Hirdetés

„Jó nekünk itt lenni”

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Gyergyószék – Kilencedik Gyergyóremetei Falunapok Az egyházi énekből vett idézet – Jó nekünk itt lenni – fémjelezte az idei, kilencedik Gyergyóremetei Falunapokat, amelynek legfőbb célja az együvé tartozás, az összefogás erősítése volt. A szülőfaluhoz tartozás kérdéskörét boncolgatták a kilencedik remetei falunapokon szervezett szimpózium keretében,

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2008. július 21., 00:002008. július 21., 00:00

ahol a községből elszármazottak, de erre az alkalomra hazatért polgárok osztották meg a jelenlévőkkel személyes élményeiket, hogy mit jelent számukra a szülőfalu, illetve remeteiként élni és dolgozni a nagyvilágban.
A községben munkát vállaló értelmiségieknek épített szolgálati lakás vasárnap délelőtti szemléjén az idegenből érkezettek is meggyőződhettek arról, hogy érdemes remeteinek lenni, hiszen a község önkormányzata és lakossága áldoz arra, hogy az idegenből érkező „fészket rakhasson”, otthon érezhesse magát Gyergyóremetén. A befejezéshez közel álló négy szolgálati lakás a mai kor emberének minden igényét, elvárását kielégíti. A takaros kétszintes házakban két-két egymással szimmetrikus beosztású lakás van. A földszinten tágas nappali, ebédlő, konyha, tusoló és előszoba, az emeleten pedig három hálószoba és fürdőszoba, illetve tágas előtér található. „A nyár folyamán teljesen elkészülnek ezek a lakások, és távlati terveink között szerepel további négy hasonló lakásnak az építése” – hangoztatta Laczkó Albert Elemér polgármester, arra is kitérve, hogy a szolgálati lakásokat az Országos Lakásépítési Ügynökség (ANL) programja keretében sikerült kivitelezni. A beruházás összértéke mintegy egymillió lej, amelyből háromszázezer lejt az önkormányzat biztosított önrészként. A polgármester arról is beszámolt, hogy a lakásokat az egykori romatelep helyére építették, ugyanis a negyvenfős romakolóniában dúló belső viszályok következtében a tulajdonosok eladták a területet, amelyet az önkormányzatnak sikerült fölvásárolnia.
A tegnap déli szabadtéri tanácsülésen díjazták a község legjobb pedagógusait, egyetemi hallgatóit, illetve a Tiszta udvar, rendes ház pályázat nyerteseit, két helybéli gazdát, akiket egy évig mentesítettek a telekadó befizetése alól. A Pro Remete díjat a községben húsz éve tevékenykedő dr. Gál József állatorvos kapta, a díszpolgári címet pedig a szülőfalujába hazatért Portik Hegyi Kelemen címzetes kanonok, gyergyószentmiklósi főesperes plébános vehette át, aki a falunap keretében tartotta meg 25 éves jubileumi szentmiséjét.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés