
Fotó: Bihar Megyei Tanács
Újabb Bihar megyei körgyűrűt adtak át a forgalomnak: a szombaton reggel 9 órakor megnyitott nagyürögdi elkerülő út a Nagyvárad és Arad között autózókat segíti a gyorsabb haladásban.
2024. augusztus 17., 09:582024. augusztus 17., 09:58
A Nagyváradot Nagyürögddel összekötő út 8,3 kilométer hosszú, és kerékpárutakat alakítottak ki a nyomvonalán, ezek szélessége 2,5 méter.
Ezen a részen kezdődik a 79-es jelzésű főúttal összeköttetést biztosító 1,6 kilométeres leágazás, a Mácsapuszta felé vezető községi út kereszteződésénél. A 79-es főút felé egy másik leágazás is van, amely Nagyürögd község központjába vezet. Ezt követően ez az út eléri az épülő agglomerációs körgyűrűt, amely csatlakozási lehetőséget jelent a 79-es, 76-os és 1-es jelzésű főutakhoz.
akkor adták használatba a 79-es országúttal (Nagyürögd Nagyvárad felőli bejáratánál), illetve a Mácsapuszta felé vezető községi úttal való kereszteződéstől egészen az Oláhapáti felé vezető községi útig terjedő részt. Ugyancsak augusztus 4-én adták át azt a leágazást is, amely összeköti Nagyürögd központját a körgyűrűvel, és kiindulópontja a 79-es országúton kialakított új körforgalom.
hiszen azok a nagyürögdiek, akik az agglomerációs körgyűrű felé vezető utcákban laknak, hamarabb eljuthatnak az otthonaikba, az apátiak pedig Nagyürögdön áthaladva mehetnek a falujukba.
A teljes szakaszt azért nem lehetett még a hónap elején átadni a forgalomnak, mivel munkálatok zajlottak az agglomerációs körgyűrűnek a Nagyürögd felőli végénél. egy 1,5 kilométeres szakaszon az út teljesen ki volt ásva, hogy áthelyezzék a villanyvezetékeket, majd kiöntsék ballasztréteget öntenek, tömörítsék a talajt és elhelyezzék a szegélyköveket.
Ugyanakkor a nagyürögdi körgyűrű megyeszékhely felőli részén, a Grigorescu lakónegyedben a nagyváradi városháza megbízásából utcákat korszerűsítettek, amelyek keresztezik a lakónegyeden áthaladó utat. Annak érdekében, hogy a Grigorescu negyedben dolgozó kivitelezők számára is biztosítsák a munkaterületet, csak most lehetett megnyitni a forgalom előtt a nagyürögdi körgyűrű Nagyvárad felé vezető végét.
Mint ismeretes, a nagyürögdi körgyűrű létesítése a „Nagyváradi Metropolisz Övezetben lévő megyei utak bővítése és fejlesztése” elnevezésű projekt második szakaszát képezi, akárcsak a biharszentandrási körgyűrű, amelyet májusban nyitottak meg a forgalom előtt. A kivitelezési munkálatokat a PORR Construct Kft. végezte, a két terelő út megvalósítására vonatkozó szerződést összértéke 100 429 001,55 lej áfával együtt.
A beruházást a Bihar Megyei Tanács költségvetéséből és európai uniós pénzforrásokból finanszírozták.

Két héten belül befejeződnek a fugyivásárhelyi körgyűrű kivitelezésének munkálatai: az új elkerülő utat augusztus 24-én, szombat reggel 9 órakor nyitják meg a forgalom előtt – tájékoztatta pénteken a Krónikát a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya.
Ezek a következőek:

Augusztus 1-jén, csütörtök reggel 7 órakor átadják a forgalomnak az élesdi körgyűrű egy újabb, 1,7 kilométer hosszú szakaszát – tájékoztatott a Bihar megyei közgyűlés sajtóosztálya.

A jobb közúti összeköttetés biztosítása érdekében új utat fog építeni Nagyvárad agglomerációjában a Bihar megyei önkormányzat és a megyeszékhely polgármesteri hivatala – tájékoztatott pénteken a megyei közgyűlés sajtóosztálya.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
szóljon hozzá!