
Fotó: Bíró Blanka
A felnőttképzésre, illetve az ezzel kapcsolatos jó példákra vonatkozó kétnapos tapasztalatcserét szerveztek hétvégén Sepsiszentgyörgyön. Az esemény annak a határon átnyúló projektnek a része, amelyet ír, olasz, spanyol, román és magyar, szakképzéssel foglalkozó szervezettel együttműködve koordinál a Békés Megyei Kormányhivatal.
2018. június 17., 16:312018. június 17., 16:31
A projekt augusztus végén zárul, a tervek szerint pedig akkorra elkészül a Jó gyakorlatok gyűjteménye című kézikönyv, amelyben a partnerszervezetek által alkalmazott módszereket, a tapasztalatokat, eredményeket összegzik. A tanulmányt széles körben terjesztik az EU valamennyi tagállamában a szakképzésért és a foglalkozáspolitika alakításáért felelős szervezetek körében.
Pántya Imre, a Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának vezetője a sepsiszentgyörgyi találkozón kérdésünkre elmondta: Magyarországon, de a többi országban is egyre kevesebben vannak, akik munkavállalásra képesek, de jelenleg nem dolgoznak. Ezért inkább arra fektetik a hangsúlyt, hogy azokat kutassák fel, akik már hosszú ideje nem dolgoznak, valamiért nem is tudnak munkát szerezni, őket próbálják motiválni, készségeiket fejleszteni.
„Fejlődik a technológia, újabb és újabb szakmák bukkannak fel, automatizált környezetben kell dolgozni. Az elavult szakképesítéssel rendelkezők a szakmát tudják, de meg kell tanulniuk alkalmazkodni az új munkakörnyezethez” – magyarázta az igazgató.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
szóljon hozzá!