
Az útügy nem segíti a jeddieket. Marosvásárhely jeddi és koronkai bejáratánál amúgy is megnövekedett a forgalom
Fotó: Haáz Vince
Kitiltják a munkagépeket a Marosvásárhely melletti község területéről, amennyiben az országos útügy nem tesz eleget Jedd kérésének, és nem hajlandó megépíteni a fel- és leszállósávot a Vásárhelyt elkerülő 12 kilométeres útra – helyezte kilátásba Bányai István polgármester.
2022. március 14., 18:072022. március 14., 18:07
„Egyetlen munkagép sem jöhet be Jedd területére, amíg az útügy nem tesz eleget a jogos és logikus követelésünknek” – jelentette ki a Krónikának a Marosvásárhely szomszédságában fekvő Jedd polgármestere. Bányai István nem tartja sem logikusnak, sem méltányosnak, hogy míg a megyeszékhelyt Koronka irányából Nagyernye felé elkerülő 12 kilométeres terelőút közel 70 százaléka Jedd közigazgatási területén halad végig, itt ne létesítsenek le- és felszállósávot. Ez nem csak a helyieket érintené kellemetlenül, de a Nyárádmentéről érkezőknek is jókora arculcsapás volna. Ugyanis az, aki a kistérségből Szászrégen felé szeretne autózni, felhajtó híján Jeddről végig kell kocsikázzon Vásárhely legzsúfoltabb lakónegyedén, a Tudoron keresztül, majd onnan ki kell kanyarodnia Koronkára, innen fordulhat vissza a létesítendő úton – Jedd érintésével – Nagyernyéig.
Bányai István lapunknak elmondta, az utóbbi években mind ő, mind Péter Ferenc, a megyei önkormányzat elnöke számos esetben jelezte a követelést a szállításügyi minisztériumban, az országos útügyi hatóságnál, azonban konkrét ígéreteket soha nem kaptak. „Az illetékesek soha nem mondtak nemet. Meglátjuk, megnézzük, beszélünk róla, szólunk a feletteseinknek… – ezek voltak a válaszok. Beadványainkra soha nem érkezett írásban konkrét biztató válasz” – nehezményezte az elöljáró.
A Közúti Infrastruktúráért Felelős Országos Társaság (CNAIR) legutóbbi, március 7-i keltezésű levelében is az áll, hogy
„Ezt a választ nem is érdemes kommentálni. Mintha hülye gyerekeknek írták volna. Azt eddig is tudtuk, hogy négy, egyenként mintegy százméteres sáv megépítése többletkiadással jár. És azt is, hogy mindezt egy terv alapján lehet elkészíteni, sőt azzal is tisztában voltunk, hogy a sávok megépítéséhez területre is szükség van” – reagált Bányai. Úgy véli, ez nem számottevő kiadás egy szinte 12 kilométeres út építése során.
Bányai István szerint az sem állja meg a helyét, hogy a pluszmunkáért újra kellene tervezni az egész utat. A fel- és leszállót lehetne külön projektként kezelni, ám egyszerre az útépítéssel. Egyelőre azt sem tudni, hogy a 2014-ben elkezdett, és az öt évvel ezelőtt abbahagyott építkezést mikor folytatják. A spanyol Copisa Rt. visszalépését követően, hosszas szünet után végre elkezdődött az újratervezés, hátravan azonban az építkezési közbeszerzési eljárás kiírása. A jeddi polgármester szerint csodának kellene történnie ahhoz, hogy 2022 folyamán az új építő nekilásson a mintegy 33 százalékban elvégzett munka folytatásához.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
1 hozzászólás